Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Pénteken lesz a Szakmák éjszakája

Józsefvárosban négy helyszínen ismerkedhetünk a szakmákkal

2018. április 12. csütörtök

Harmadik alkalommal rendezik meg a Szakmák éjszakáját, amelynek célja, hogy a szakképzést népszerűsítse a fiatalok körében. Idén április 13-án lehet meglátogatni a résztvevő intézményeket, amelyek amellett, hogy egy-egy szakterületet bemutatnak, játékos programokkal is várják a pályaválasztás előtt álló érdeklődőket. Az országos rendezvény keretein belül Józsefvárosban négy intézmény készül programokkal.

A Szakmák éjszakája jelmondata: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! A rendezvényt a szakképzési centrumok a hagyományos pályaválasztási vásároktól eltérően szabadidős tevékenységként szervezik meg, ahol a fiatalok kipróbálhatják a szakmák fortélyait. Az április 13-i programon országszerte többszáz intézmény vesz rész. 

Józsefvárosban négy intézmény készül programokkal. A Vas utcai Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnázium fogyasztóvédelmi kisokossal, szituációs játékkal, interaktív foglalkozással, LEGO robotépítéssel és programozással várja az érdeklődőket. A Tolnai Lajos utcai Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szereléstechnikai bemutatóval, nyomtatási technológiák, illetve virtuális hegesztő bemutatásával, robotikai gyakorlatokkal készül. A Szörény utcai Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnázium és Szakközépiskolában gyümölcspiacot rendeznek be, valamint a pénztárgéppel és a logisztikai járművekkel lehet megismerkedni.  A Bezerédi utcai Leövey Klára Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola interaktív játékokkal várja a látogatóit. 

A rendezvény ötlete egy nyolcéves kisfiútól, Rozványi Salamontól származik, aki az egyik Kutatók Éjszakája után vetette fel, hogy milyen jó lenne egy olyan éjszaka, amikor kipróbálhatja a különböző szakmákat. 2016-ban a Szegedi Szakképzési Centrum vállalta először a Szakmák Éjszakájának megvalósítását, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban már az első alkalommal országos szinten rendezték meg.

Fotó: szakmakejszakaja.hu

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben