Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Gyermekbarát város program

Játékos járdafestések a kerület utcáin

2018. május 07. hétfő

Érdekes feladványok, versek és ugróiskolák: ehhez hasonlókkal korábban nem találkozhattak a gyerekek a város utcáin. A Józsefvárosban tavaly elfogadott Gyermekbarát város koncepció keretében különböző érdekes felfestések – például dinoszaurusz-lábnyomok, a Naprendszer bolygói vagy épp szorzótábla – kerültek ki a kerület hat helyszínére, melyek célja, hogy a gyerekek játékosan tanuljanak közlekedés közben.

 A BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közreműködésével kutatta annak lehetőségét, hogyan lehetne Budapest köztereit közelebb hozni a gyermekekhez, oly módon, amely nemcsak izgalmasabbá teszi számukra a közlekedést, hanem ismereteiket is bővítheti játékos formában. A kutatási munka eredményeként megszületett a Gyermekbarát város koncepciója, amelyet elsőként Józsefvárosban valósítanak meg.

A fejlesztéssel a 3-10 év közötti gyermekeket szeretnék megcélozni. Kerületünkben összesen hét helyszínen – a Gutenberg tér 2., a Somogyi Béla u. 21., a Somogyi Béla u. 5., a Német u. 6-8., a Német u. 20., a József u. 21. és a Horváth Mihály tér 6-8. előtt – festettek fel olyan installációkat, amelyekkel izgalmasabb lesz a gyerekek számára a közlekedés és játékosan tanulhatnak.

A járdafestmények különböző témaköröket ölelnek fel – például számok, tudomány, vers – és mindegyikhez tartozik egy-egy látványos feladvány vagy egy jellegzetes szimbólum: ugróiskola, szorzótábla vagy épp egy találós kérdés. A dínóknál például méretek vannak felfestve viszonyítási pontként, de megismerhetik azt is, hogy milyen bolygókból áll a Naprendszer, és találkozhatnak a gyerekek időmértékes ugróiskolával is egy Varró Dániel-versrészlet alapján. 

A projekt Józsefvárosban indult el, a BVA Nonprofit Kft. és az alkotók – a MOME EcoLab kutatócsoportja – példaértékű modellnek szánják, és a jövőben szeretnék több budapesti kerületben is megvalósítani. 

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben