Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Vonalak varázslói

Grafikusművészek kiállítása a Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában

2018. május 16. szerda

Már ismert és még eddig soha be nem mutatott művek egyaránt láthatók azon – a Gyulai Líviusz, Bertalan Tivadar és Gaál Tibor grafikai munkáit bemutató – kiállításon, amely május 14-én délután nyílt meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Kisgalériájában. Az egy hónapon keresztül látogatható tárlatot Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas író, művészetkritikus nyitotta meg, köszöntőt mondott dr. Fodor Péter, a könyvtár főigazgatója. A megnyitón dalaival Faragó Laura Kossuth-díjas énekművész, népdalénekes is közreműködött.

„Akik eljöttek erre a megnyitóra, azok tisztában vannak azzal, mekkora megtiszteltetés a Szabó Ervin Könyvtárnak, hogy három ilyen jelentős, többszörösen kitüntetett és számtalan díjjal jutalmazott képzőművész közös kiállításának adhat otthont” – fogalmazott köszöntőjében dr. Fodor Péter.

A főigazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy mindhárom alkotó életműve szorosan összefonódott az irodalommal, színházzal és a filmművészettel, majd gondolatai zárásaként tolmácsolta a megnyitón megjelenni nem tudó Gyulai Líviusz üdvözletét az egybegyűlteknek.

Szakolczay Lajos beszédében méltatta a művészek sokrétű, szerteágazó munkásságát, rámutatva: a három kiváló grafikusművész három önálló szemléletet képvisel, ám közös bennük a humorra való nyitottság. 

Faragó Laura népdalénekes pedig két vidám erdélyi népdallal és egy népballada eléneklésével járult hozzá az ünnepség oldott hangulatához.

A három grafikusművész közös kiállítása június 14-ig tekinthető meg a második emeleti Kisgalériában, a Központi Könyvtár nyitvatartási idejében.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben