Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Nyárindító szerenád hat tételben

Zenei utazás a MÁV Szimfonikusokkal

2018. május 29. kedd

A megújult arculatú MÁV Szimfonikus Zenekar a 2018/19-es évad nyitányaként június 2-án ingyenes, nyárindító szerenádot ad Józsefváros és a belváros terein és kertjeiben. A 15 órától kezdődő, fél óránként ismétlődő program során az érdeklődők minikoncerteket hallhatnak többek között a Mikszáth Kálmán téren, a Szabó Ervin téren, az Építész kertben, illetve a Pollack Mihály téren.

A Zenében utazunk címmel meghirdetett program fő üzenete, hogy a zene mindenkié, a zene kiemel a hétköznapokból, nyelvtől, kortól, nemtől, földrajzi helyzettől függetlenül globális élmény. A 15 órától kezdődő, félóránként ismétlődő minikoncertek különböző tematikához igazodnak. A megközelítőleg 15 perc hosszú zenei programok úgy lettek összeállítva, hogy az érdeklődők egy kellemes sétával egyik helyszínről a másikra érve valamennyit meghallgathassák. A helyszíneken információs pontokat állítanak fel, ahol bérlet- és jegyváltási információk, ajándékok szerezhetők be. A koncertek közötti időben a zenészekkel lehet beszélgetni a koncertekkel, a zenei kulisszatitkokkal kapcsolatban.

Helyszínek

A Szabó Ervin Könyvtárnál klasszikus jazzformáció lép fel, a Mikszáth Kálmán téren Tango, Piazzola és a latinok kerülnek a fókuszba, míg a Károlyi kertben családi zenélés lesz. Ezen helyszíneken 15 óra és 18:30 között minden egész és fél órás kezdettel indulnak a zenei utazások. Az Ötpacsirta és a Reviczky utca sarkánál, a Zenei Könyvtár kertjében vonósnégyes zenél, az Építész kertben az angyalok zenéjét hallhatjuk, az Egyetem téren pedig rézfúvósok koncerteznek. Itt 15.15 és 18.45 között minden óra 15 és 45 perckor kezdődnek a minikoncertek. A rendezvény záróeseményeként a zenekar a Pollack Mihály téren ad ingyenes hangversenyt 20.00-tól.

Az eseményről további részletek olvashatók a MÁV Szimfonikus Zenekar közösségi oldalán. 

Fotó: MÁV Szimfoniukusok

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben