Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Hatékony, gyors ügyintézés

Átadták az új kormányablakot a Keleti pályaudvar épületében

2018. június 13. szerda

A tesztüzemi időszak eredményes befejezése után június 13-án hivatalosan is átadták a Keleti pályaudvar műemlék épületén belül található, felújított, impozáns helyiségben működő, integrált kormányzati ügyfélszolgálatot. A kormányablak ünnepélyes megnyitóján részt vett Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Dávid Ilona, a Magyar Államvasutak elnök-vezérigazgatója és Domokos Péter, a Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója. Kerületünket Sára Botond alpolgármester, valamint Szabó Orsolya, a VIII. kerületi kormányhivatal vezetője képviselte.

Tuzson Bence államtitkár beszédében elmondta: a gyors és hatékony ügyintézés azért fontos, mert az emberek a kormányablakokban találkoznak az állammal, és emellett a polgárok a hatékony ügyintézés révén – sorban állás és várakozás helyett – több időt tölthetnek családjukkal.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: az állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési program keretében nyolc vidéki állomáson, illetve a fővárosban két helyen: a Nyugati és a Keleti pályaudvaron nyílt kormányablak.

„A tervek szerint a közeljövőben további három állomáson, Békéscsabán, Győrben és Székesfehérváron létesülnek kormányablakok” – fűzte hozzá.

Domokos Péter, a fővárosi kormányhivatal főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a vasútállomások – különösen a Keleti pályaudvar – ideálisak állami szolgáltatások helyszíneként. A kormányablakok hálózatának bővülése az ügyintés idejének rövidülését, így hatékonyságának növekedését is jelenti.

Hozzáfűzte, hogy az elmúlt évben több mint 2,5 millió ügyfél fordult meg a fővárosi kormányablakokban, az idén pedig, május végéig már közel 1,1 millió, ami időarányosan tíz százalékos bővülést jelent. Az ügyintézés átlagos ideje pedig – a várakozást is beleszámítva – 33 perc volt a tavalyi évben.

Sára Botond alpolgármester lapunknak elmondta: örömteli hír, hogy a már meglévő, a kerületi lakosok megelégedettségére működő Baross utcai kormányablak mellett új ügyfélszolgálat nyílt, ami az itt élők javát szolgálja.

Sára Botond, Tuzson Bence és Dávid Ilona a kormányablak átadóünnepségén

Ezzel a józsefvárosiaknak már két helyszín is rendelkezésre áll, hogy ügyeiket gyorsan és hatékonyan tudják intézni.

A kormányablakot – ami a Thököly út felől, a Lotz-termen keresztül közelíthető meg –, a pályaudvar egykori harmadosztályú várótermének, illetve málhafeladó helyiségének felújításával, illetve átépítésével alakították ki, csaknem 400 millió forintból.

Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben