Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Időszakosan tilos a parkolás

Ezeket az utcákat takarítják a hétvégén

2018. június 21. csütörtök

Június 23-án (szombaton) a Szilágyi és a Salétrom utcában, az Illés utca és a Kis Salétrom utca egy-egy szakaszán, június 24-én (vasárnap) pedig a Golgota utcában, az Illés utca másik részén, a Futó és a Bláthy Ottó utca egyes szakaszain út- és járdafelületeket takarítanak önjáró takarítógépekkel. A megjelölt időszakokban – legfeljebb két órán keresztül – ezeken a területeken tilos a parkolás.

Tisztelt Gépjárművezetők!

A Józsefvárosi Önkormányzat, egyik legfőbb célkitűzésének megfelelően, kiemelt figyelmet fordít a kerületi terek, parkok s utcák köztisztaságának fokozására.

E cél megvalósítása érdekében a Képviselő-testület a 2018. évben minden korábbinál nagyobb összeget fordít a köztisztaságra, valamint elfogadásra került a köztisztasági program is, amely a kerületi lakosok tisztább és élhetőbb  környezetének elérését tűzte ki feladatul.

A program kiemelt eleme a kerületi utak út- és járdafelületeinek takarítása, amely feladat hatékonyságát az ún. önjáró takarítógépek kapacitási lehetőségeinek maximális kihasználása biztosítja akként, hogy a takarításra előre kijelölt utcákban a gépjárművek rövid ( maximálisan 2 óra ) időszakra ne parkoljanak.

Fentiek alapján kérjük a gépjárművezetők szíves közreműködését abban, hogy:

június 23-án (szombaton):

8.00–10.00, Illés utca 2–12., páros oldalon

10.00–12.00, Szilágyi utca

12.00–14.00, Salétrom utca végig, Kis Salétrom utca 3., páros és páratlan oldalon

június 24-én (vasárnap):

8.00–10.00, Illés utca 14–40., páros és páratlan oldalon

10.00–12.00, Futó utca 1–29., páros és páratlan oldalon

12.00–14.00, Golgota utca, Bláthy Ottó utca 35–43., páros és páratlan oldalon

a parkolásra kijelölt helyeken gépjárműveikkel ne parkoljanak le!

A fenti kérés be nem tartása esetén felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendőrség által ideiglenes forgalomkorlátozást elrendelő megállni tilos, illetve kiegészítő közúti közlekedési jelzőtáblákkal felszerelt utcákban-és utcaszakaszokon, a tilalom idején az ott parkoló gépjárművek elszállításra kerülhetnek.

Együttműködésüket és türelmüket megköszönve:

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat nevében,

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben