Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

IDŐSZAKOSAN TILOS A PARKOLÁS

Ezen a hétvégén is takarítják az utcákat

2018. július 06. péntek

Július 7-én (szombaton) a Leonardo da Vinci, a Korányi Sándor és a Bláthy Ottó utca, valamint a Magyarok Nagyasszonya tér egy-egy szakaszán, illetve a Leonardo da Vinci közben, július 8-án (vasárnap) pedig a Bláthy Ottó, a Diószegi Sámuel, a Korányi Sándor utca egyes szakaszain és a Ludovika tér előtt út- és járdafelületeket takarítanak önjáró takarítógépekkel. A megjelölt időszakokban – legfeljebb két órán keresztül – ezeken a területeken tilos a parkolás.

Tisztelt Gépjárművezetők!

A Józsefvárosi Önkormányzat, egyik legfőbb célkitűzésének megfelelően, kiemelt figyelmet fordít a kerületi terek, parkok és utcák köztisztaságának fokozására.

E cél megvalósítása érdekében a Képviselő-testület a 2018. évben minden korábbinál nagyobb összeget fordít a köztisztaságra, valamint elfogadásra került a köztisztasági program is, amely a kerületi lakosok tisztább és élhetőbb környezetének elérését tűzte ki feladatul.

A program kiemelt eleme a kerületi utak út- és járdafelületeinek takarítása, amely feladat hatékonyságát az ún. önjáró takarítógépek kapacitási lehetőségeinek maximális kihasználása biztosítja akként, hogy a takarításra előre kijelölt utcákban a gépjárművek rövid ( maximálisan 2 óra ) időszakra ne parkoljanak.

Fentiek alapján kérjük a gépjárművezetők szíves közreműködését abban, hogy:

július 7-én (szombaton):

8.00–10.00, Leonardo da Vinci utca 1-17, és Leonardo da Vinci köz páros és páratlan oldalon

10.00–12.00, Korányi Sándor utca 4-30, páros és páratlan oldalon

12.00–14.00, Bláthy Ottó utca 2-10, és Magyarok Nagyasszonya tér 10-13 páros és páratlan oldalon

július 8-án (vasárnap):

8.00–10.00, Korányi Sándor utca 2/a - 2/c páros és páratlan oldalon, és a Ludovika tér 1 előtt

10.00–12.00, Leonardo da Vinci utca 19-47, páros és páratlan oldalon

12.00–14.00, Diószegi Sámuel utca 10/a - 30, páros és páratlan oldalon

a parkolásra kijelölt helyeken gépjárműveikkel ne parkoljanak le!

A fenti kérés be nem tartása esetén felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendőrség által ideiglenes forgalomkorlátozást elrendelő megállni tilos, illetve kiegészítő közúti közlekedési jelzőtáblákkal felszerelt utcákban-és utcaszakaszokon, a tilalom idején az ott parkoló gépjárművek elszállításra kerülhetnek.

Együttműködésüket és türelmüket megköszönve:

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat nevében,

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatósága

Fotó: Józsefváros újság/archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben