Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Meglepetés-köszöntés Marika néninek

A 90 éves Lampl Andrásnét köszöntötték

2018. július 09. hétfő

Lampl Andrásné Marika nénit kilencvenedik születésnapja alkalmából józsefvárosi otthonában köszöntötte július 6-án Sára Botond – akkor még – alpolgármester egy nagy csokor virággal, valamint az Orbán Viktor miniszterelnök által dedikált oklevéllel. A különleges köszöntés meglepetés volt az idős hölgynek, több mint 20 éve vele élő lánya szervezte meg számára.

Nagy volt az öröm, amikor Sára Botond személyesen nyújtotta át a virágot és az oklevelet. „Utoljára az iskolában kaptam oklevelet” – mondta ragyogó szemmel az idős hölgy. Marika néni 31 éves korában költözött a kerületbe. Első férjével négy lányuk született. Aztán egyedül maradt, a gyerekek nevelése mellett a napi kenyérre valót is ő kereste meg. Előbb a kerületi távbeszélő üzemben dolgozott gazdászként, később a Patyolatban volt üzletvezető.

„Nehéz évek voltak, minden forintra odafigyeltem. Soha nem jártam fodrászhoz, magam csináltam a frizurámat” – idézi fel a régi időket Marika néni. „Néha kijártam a gyerekekkel, később az unokákkal a piacra. Nekünk az is jóféle időtöltés volt, ha csak a sok színes üzletbe benézhettünk” – tette hozzá. A család szépen gyarapodott, Marika néni 6 unokával és 8 dédunokával büszkélkedhet. 

„Jól megvagyunk anyuval. Mint a borsó, meg a héja” – meséli a lánya. „Az igazi fénykorunkat akkor éltük, amikor anyu nyugdíjba ment, és hirtelen több szabadideje lett. Na, akkor végre kicsit utazhattunk. Jártunk Hévízen, Dobogókőn, és még rengeteg szép helyen” – sorolja boldogan „kis Marika”, és közben sorra kerülnek elő a régi fotók.

Marika néni pedig mesél a külföldön élő dédunokáiról, aztán az itthoniakról, ahol az egyik fiú focista, tele díjakkal, majd a legkisebb dédunokáról is mutat fotót, akit még nem látott és nagyon vágyik rá. Az asztalon pedig több csokor is arról tanúskodik, gondolnak rá a messze élő családtagok is. 

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros Újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben