Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Beruházás

Újabb szakaszába lépett az Orczy negyed program

2018. július 18. szerda

Az Orczy negyed szociális városrehabilitációs programmal kapcsolatban is döntöttek a július 16-án megtartott képviselő-testületi ülésén a józsefvárosi képviselők. A megvalósíthatósági tanulmány és a kommunikációs terv egyhangú elfogadásával újabb szakaszába lépett a program, amely a Magdolna Negyed Program folytatásaként a tervek szerint néhány éven belül teljesen átformálja a városrész arculatát.

Sára Botond polgármester az előterjesztés tárgyalásakor hangsúlyozta, hogy az Orczy negyed állami, fővárosi és kerületi beruházásoknak köszönhetően újulhat meg. A polgármester emlékeztetett, hogy a főváros a közelmúltban döntött az Orczy tér és környékének fejlesztéséről több mint 1 milliárd forint értékben, a fővárosi fenntartásban álló Dobozi utca pedig mintegy 400 millió forintból újulhat meg.

Sára Botond hozzátette: kormánydöntés született már arról is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem az Orczy-parkon kívül, a környező utcákban is fejlesztéseket tervez. Kiemelte: az állami, fővárosi, kerületi fejlesztések összeérnek, és ezeknek köszönhetően biztonságosabb, élhetőbb körülmények kialakításával a városrész néhány éven belül teljesen meg fog változni. „Míg Józsefvárost a főváros egyik leggyorsabb ütemben fejődő kerületeként tartják számon, addig a Magdolna és az Orczy negyed ezzel a programmal, ezekkel a beruházásokkal a városrész legdinamikusabban fejlődő része lesz” – emelte ki Sára Botond.

Komplex megújulás

A benyújtott programterv többek között egy közel 300 bérlakást érintő, üzemeltetési költségeket csökkentő beruházást, két önkormányzati tulajdonú bérház komplex közösségi megújítását, valamint két, szintén önkormányzati lakóépület bontását foglalja magában. Emellett 10 épületet érint majd a Közösségi zöldudvar program, de család- és lakóház mentorálási programok elindítása, valamint további LÉLEK lakások kialakítása is szerepel a benyújtott tervek között.

A program a városrész valóban komplex megújítását tűzte célul maga elé, a közterületek és épületek újjászületése mellett fontos szerepet kapnak a közösségfejlesztést, gazdaságélénkítést, foglalkoztatást, valamint a közbiztonság növelését elősegítő intézkedések is.

A cél, hogy a projekt megvalósítása a lehető legszélesebb társadalmi csoportok bevonásával történjen meg, és az ott élők részeseivé váljanak a folyamatnak. Kiemelten fontos, hogy erősödjön a társadalmi szolidaritás és az egyéni felelősségérzet a városrészek sorsának alakításában.

Több milliárdos beruházás

Mint arról korábban beszámoltunk, a józsefvárosi képviselő-testület pályázatot nyújtott be a „Leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten” című, a Magyar Kormány által közzétett európai uniós pályázati felhívásra.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben