Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Számos szociális és egészségügyi intézkedést rendeltek el

Péntekig ismét hőségriasztás lesz érvényben

2018. augusztus 07. kedd

Másodfokú hőségriasztás ismételt elrendeléséről döntött Kovács Attila, országos tisztifőorvos. Augusztus 7-ei budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a hőségriadó kedd éjféltől péntek éjfélig tart. Az intézkedésről értesítették a megyei kormányhivatalokat, az egészségügyi és a szociális intézményeket, a védelmi bizottságokon keresztül pedig a nagyobb infrastruktúraüzemeltetőket.

A szakember ismételten kiemelte, hogy a napokig tartó meleg idő már az egészséges szervezetet is megterheli, ezért fokozottan oda kell figyelni a megfelelő folyadékfogyasztásra és öltözetre, és lehetőség szerint 11 és 15 óra között senki ne tartózkodjon a tűző napon.

Mint mondta, kánikula idején úgy csökkenthetjük a hőség negatív hatását, ha a lakásból kizárjuk a meleget, besötétítünk, és éjszaka szellőztetünk, ezen kívül a gyakori zuhanyozás és a test vizes borogatása is ajánlott. Rendkívül fontos a sok folyadék fogyasztása, erre az idősek esetében kiemelten kell figyelni. Azt tanácsolta, hogy óránként egy pohár vizet igyon meg mindenki.

Az országos tisztifőorvos kitért arra is, hogy a hőségriasztás lehetőséget ad egy sor más intézkedésre, ilyen lehet a munkaidő-kedvezmény azokban a munkakörökben, amelyekben fokozott hőhatásnak vannak kitéve a munkavállalók, továbbá a szabadban dolgozóknál a többszöri pihenőidő elrendelése, valamint a megfelelő öltözet és folyadék biztosítása is.

Kovács Attila azt mondta, hogy az előrejelzések szerint ez a hét megterhelő lesz a meleg miatt, utána azonban enyhülhet a nagy hőség.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a kánikula miatt az elmúlt időszakban számos olyan szociális és egészségügyi intézkedést rendeltek el, amely az emberek biztonságát szolgálja. Hozzátették, olyan diszpécserszolgálat kezdte meg működését, amely a klimatizált helyiségek, vízosztópontok, párakapuk, ivókutak elhelyezkedéséről nyújt naprakész információt, a közterületeken a szociális munkások aktívabb jelenlétére lehet számítani, a rászorulókat és a hajléktalanokat pedig - eredeti funkciójától függetlenül - bármelyik szociális intézménynek be kell fogadnia.

A közlemény szerint a kórházak a tartósan magas hőmérséklet idején több intézkedéssel igyekeznek védeni a betegek és munkavállalók egészségét. A szükséges intézkedésekről a kórházak főigazgatói gondoskodnak.

Hasznos információkat találhat a hőség elleni védekezésről korábbi cikkünkben, a http://old.jozsefvaros.hu/hir/6012/igy-vedekezzunk-a-hoseg-ellen webcímen.

Forrás: MTI

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság, MTI

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben