Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Ne gyújtsa! Gyűjtse!”

Hulladékégetés-elleni kampányt indított a katasztrófavédelem

2018. szeptember 13. csütörtök

A hulladékégetés veszélyeire, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára figyelmezető kampányt indított az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. támogatásával.

Konferenciával indította útjára szeptember 12-én a „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” elnevezésű közös kampányát a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. Az élet védelméért és a környezet biztonságáért szervezett kampányra azért van szükség, mert a háztartási hulladék kezelésének problémái és az emberéleteket követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek az eddigieknél is erőteljesebb fellépést sürgetnek. A szakemberek célja, hogy arra ösztönözzék az embereket: ahelyett, hogy mindenféle hulladékot elégetnek, gyűjtsék azokat szelektíven.

„A tűzmegelőzési feladatokra és az élet védelmére fókuszál az a kampány, amely a mai nappal indul útjára” – fogalmazott dr. Mógor Judit tű. dandártábornok, a BM OKF hatósági főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón. A tábornok a konferencia megnyitóján mindehhez hozzátette, a katasztrófavédelem bővíti az eszköztárát ezen a területen, valamint új partnerekkel és módszerekkel közvetlenül a családokat szólítja meg, nemcsak a veszélyre figyelmeztetve, hanem megoldási javaslatokat és módszereket is nyújtva annak érdekében, hogy senki ne váljon áldozattá.

Dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő kiemelte, hogy a lakástüzekkel kapcsolatos adatok elemzésekor egyértelműen látszik, hogy tudatosabb életvitellel, szén-monoxid-érzékelők alkalmazásával és a megfelelő jogi környezet kialakításával jelentősen csökkenthető a tragédiák száma. Bérczi László kiemelte, a szemléletváltás fontos eleme az emberek felelősségérzetének és öngondoskodásra való képességének erősítése. Éppen ezért az OTB minden fórumon, az Európai Parlamenttől a magyar falvakig hirdeti a megelőzés és a tudatosság fontosságát. A főfelügyelő az új, egész országra kiterjedő kampányról elmondta, annak fontos része lesz több mint ezer füstérzékelő kiosztása és felszerelése. Steiner Attila, a Budapesti Polgárőrség alelnöke azt ismertette, miként vette fel a harcot a szervezet az illegális hulladéklerakás ellen, és miként hirdeti minden korosztályban a környezetvédelem fontosságát. 

Alapvető és egyszerű szabályok betartásával megelőzhetőek a lakástüzek, hívta fel a figyelmet előadásában Sándor Roland tű. alezredes, a BM OKF tűzmegelőzési főosztályának munkatársa. Mécsesek, vagy szabálytalanul használt elektromos eszközök, óvatlanul kezelt háztartási gépek, túlterhelt hálózatok vezethetnek pusztító lakástűzhöz – hangzott el a konferencián. Schlott Krisztián, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központjának kéményseprőipari koordinátora elmondta: a kéménytüzek kátrányosodásra, a nem megfelelő tüzelőanyag használatára, vagy éppen szabálytalanul megépített kéményekre vezethetőek vissza. Sok helyen elmarad a fűtőberendezések karbantartása, és az is előfordul, hogy rosszul szerelik be az új készülékeket. Barta-Vámos László tű. őrnagy, a tűzvédelmi és kéményseprőipari szabályozási főosztály munkatársa hangsúlyozta, a rendezvényen elhangzott tudnivalókat a továbbiakban a katasztrófavédelem munkatársai a településeken, intézményeken, fórumokon adják tovább az állampolgároknak. 

Forrás: katasztrofavedelem.hu

Fotó: Huszár Boglárka, Józsefváros újság/archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben