Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Mintegy nyolcvan résztvevő

Világ Gyalogló Nap az Orczy-parkban

2018. október 05. péntek

A gyaloglás a legjobb orvosság – állítja Hippokratész, és ugyanezt az elvet vallja a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ Nappali Ellátás szakmai egysége is, ezért is csatlakoztak a Magyar Szabadidő Sport Szövetség által meghirdetett Világ Gyalogló Naphoz. A 2 kilométeres kerületi gyaloglást október 4-én rendezték meg az Orczy-parkban.

A kerület Nappali Ellátásának klubjaiból csaknem nyolcvanan érkeztek, hogy a világ 68 országának polgáraival egyidőben sétáljanak. „A program fontos szempontja volt, hogy mindenki a saját városában gyalogoljon, lehetőleg zöldövezetben, valamint a túra során útba ejtsünk, ezáltal megmutassunk egy helyi nevezetességet is.

Így esett a választás az Orczy-parkra, azon belül is a Kossuth-szoborra” – emelte ki Kelemenné Hellinger Mária, a Józsefvárosi Nappali Ellátások szakmai vezetője. Hozzátette: ezen kívül is rendszeresen sportolnak, a klubtagok nyitottak a testmozgást igénylő eseményekre, mindig lelkesen és igen nagy számban érkeznek rájuk.

A részvevők nagyon izgatott voltak, hogy egy nemzetközi program részesei lehetnek. A közös bemelegítést követően kezdetét vette a két kilométeres séta. A legfittebbek hamar célba értek, ahol mindenkit vízzel és egy kis banánnal vártak a szervezők.

A Világ Gyalogló Napot hagyományosan októberben tartják, mely alkalomból Magyarországon tizenhat megyében rendeznek egészséges életmóddal kapcsolatos programokat. A kezdeményezés célja a gyaloglás – és általa a testmozgás – megszerettetése az emberekkel.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben