Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Félárbócon az országzászló

Arad, a magyar szabadságvágy szimbóluma

2018. október 06. szombat

A nemzeti lobogó felvonásával, majd félárbócra eresztésével vette kezdetét a Kossuth téren a rendezvénysorozat október 6-án, amellyel az ország az Aradon vértanúhalált halt honvédtisztekre és a Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, hazánk első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezett. A központi ünnepség Józsefvárosban, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben koszorúzással folytatódott, ahol Magyarország Kormánya tisztelgett a levert forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás áldozatai előtt. Kerületünk koszorúját Sára Botond polgármester helyezte el.

169 éve, hogy Aradon a harmadik bécsi forradalom évfordulóján, 1849. október 6-án I. Ferenc József utasítására Haynau táborszernagy – akit a korabeli Európa csak a „bresciai hiéna”-ként emlegetett – kivégeztette az elbukott magyar szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét. Velük egy napon hajtották végre a halálos ítéletet Pesten gróf Batthyány Lajoson, hazánk első miniszterelnökén is. Ezt a sötét emlékű napot 2001 novembere óta nemzeti gyásznapként – az aradi vértanúk emléknapjaként – tartjuk számon.

A gyásznap tiszteletére rendezett központi megemlékezés egyik fő eseményére – amelyen mások mellett részt vett Boross Péter korábbi miniszterelnök is –  a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben került sor, ahol a mártírok emléke előtti tisztelgésként a megemlékezők koszorúkat helyeztek el a Batthyány-mauzóleumnál. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke nevében Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára koszorúzott. Józsefváros koszorúját kerületünk polgármestere, Sára Botond helyezte el gróf Batthyány Lajos mauzóleumánál.

Az emléknaphoz kapcsolódva a Fiumei úti sírkertben egész héten rendkívüli történelemórát tartottak, sétákat szerveztek a diákoknak, a Batthyány-örökmécsesnél szombaton 18 óráig mécsesek gyújtásával róhatják le kegyeletüket a megemlékezők. 

Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben