Bánffy Miklós – írói nevén Kisbán Miklós – 1873. december 30-án született Kolozsvárott egy erdélyi arisztokrata családban. Az érettségi megszerzése után 1895-ben jogi doktorátust szerzett, már diák korában festeni tanult Székely Bertalantól. Ezután egy darabig hazatért szülőföldjére. 1912-től 1917-ig a pesti Nemzeti Színház intendánsa volt; a teret, ahol a színház állt, Blaha Lujzáról nevezték el.

Bánffy politikai pályája meglehetősen kalandos: volt országgyűlési képviselő, Károlyi Mihály Nemzeti Tanácsára még felesküdött, de a kommunista hatalomátvétel után már inkább arcképfestészettel foglalkozott. 1921 és 1926 között – amely évek elején külügyminiszter volt –, a Reviczky Gyula utca 5-ben lakott a Bánffy-palotában. Ma emléktábla díszíti ezt az épületet. 

Később hazaköltözött Erdélybe, ahol az ottani magyar szellemi élet egyik vezetője lett. Számos folyóiratnak – többek közt az Erdélyi Helikon, az Utunk – volt a szerkesztője. Drámái ugyancsak nagy utat járnak be: írt Attila hun királyról, de Martinovics Ignácról is, míg korai elbeszélései az arisztokrácia életét mutatják be. Leghíresebb munkája, az Erdélyi történet trilógia – Megszámláltattál… (1935), És híjával találtattál… (1937), Darabokra szaggattatol (1940) – a Ferencz József idején zajlott erdélyi közéletet mutatja be. Illusztrációival Balázs Béla, Tamási Áron és Tompa László könyveit, valamint az Erdélyi Helikon számait is gazdagította. Pályája során színházi rendezőként, díszlettervezőként is alkotott.

A szerző 1950. június 5-én Budapesten halt meg, hamvait végül – végakarata szerint – 1976-ban helyezték el a kolozsvári Házsongárdi temető Bánffy-kriptájában.

Forrás: Ratzky Rita, irodalomtörténész  

Fotó: Fortepan, Józsefváros újság/archív