Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Családja körében töltötte születésnapját

A 90 éves Breznay Gyulánét köszöntötték

2018. november 06. kedd

Breznay Gyuláné, Zsuzsa néni nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját, mely alkalomból november 5-én Egry Attila alpolgármester köszöntötte a Szent Szív Szociális Otthonban egy szép virágcsokorral, egy doboz csokoládéval, valamint az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt oklevéllel. Az ajándékok mellett egy másik meglepetés is várt az ünnepeltre: gyermekei is eljöttek családjukkal, hogy együtt töltsenek egy kis időt a születésnapossal.

A köszöntést követően körbeültük a nagy faasztalt, és egy pohár gyümölcslével koccintottunk az ünnepelt egészségére, aztán még sokáig beszélgettünk Zsuzsa nénivel, aki az életéről és az otthonban töltött napjairól mesélt nekünk. Gyöngyösön nőtt fel – édesapja a Mátra szerelmese volt – majd az Üllői úton lakott jó ideig, azonban két éve saját elhatározásából beköltözött a rendházba – a Szent Szív Szociális Otthonba –, mert, mint mondja: nagyobb biztonságban érzi magát már, ha nincs egyedül. Egykor tanítónőként dolgozott Miskolcon, a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán szerezte meg képesítését. 

Mára már nemcsak gyermekei és unokái, hanem Barnabás nevű dédunokája is megörvendezteti, sőt, úton van a család legkisebb férfi tagja is, Kristóf, a második dédunoka. Zsuzsa néni elmesélte: Barnabás nagyon szereti a marcipánt, úgyhogy a születésnapi tortáról hamar eltűntek a marcipánból készült levelek és rózsaszirmok. Érdeklődtünk Zsuzsa néni egészsége felől is, amire csak annyit felelt: az orvos is azt mondta, sok apró baj van, de nagy baj nincsen. 

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság