Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Eredményes vádemelés

Elsőfokon elítélték a fél városon át menekülő áltaxist

2018. november 06. kedd

Igazoltatni akartak a rendőrök egy gyanúsan viselkedő taxist 2016. augusztus 23-án Józsefvárosban. A férfi azonban járművével menekülni kezdett: több autót is megrongált, és a járdára felhajtva, gyalogosokat is veszélyeztetett, míg végül a Várkert rakparton szalagkorlátnak ütközött. Az ámokfutót a bíróság elsőfokon három év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

A vádirat szerint a 25 éves férfi aznap a VIII. kerületben közlekedett egy taxival, ám sem vezetői engedéllyel, sem taxi engedéllyel nem rendelkezett. A Diószegi Sámuel utcában igazoltatni akarták a járőrök, a vádlott azonban a gépkocsival menekülésbe kezdett. Az őt üldöző rendőrök kihangosítón keresztül többször felszólították a megállásra, sikertelenül. Menekülés közben a vádlott számos közlekedési szabályt megszegett: áthaladt záróvonalon, piros lámpán, áthajtott a szemközti sávba és a forgalommal szemben közlekedett, felhajtott járdára, ahol a gyalogosoknak félre kellett ugraniuk azért, hogy ne üsse el őket. A menekülés során több autót is megrongált – egyik kanyarodása során összeütközött egy szabályosan közlekedő tehergépkocsival – majd megállás nélkül tovább haladt, ezt követően pedig a Szabadság híd előtt egy szabálytalan előzés közben két másik gépkocsinak is nekiütközött.

A vádlott szándékos és súlyos közlekedési szabálysértéseivel közvetlenül veszélyeztette több járművezető és gyalogos testi épségét is – áll a Fővárosi Ügyészség közleményében. A férfi végül az I. kerületben, a Várkert rakparton elvesztette az uralmát a jármű felett és szalagkorlátnak ütközött. A férfival szemben többrendbeli közúti veszélyeztetés bűntette, valamint rongálás vétsége miatt nyújtottak be vádiratot. A bíróság által tartott előkészítő ülésen a vádlott a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett; őt 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, egyúttal 10 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ítélet nem jogerős, az eljáró ügyész a büntetés tartama tekintetében súlyosításért fellebbezett, a vádlott és védője pedig a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.

Fotó: MTI

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben