Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Utánpótlás-nevelés a Sport utcában

Bemutatkozik a BKV Előre SC labdarúgó-szakosztálya

2018. november 08. csütörtök

Talán kevesen tudják, hogy a józsefvárosi Sport utcában megbújik egy stadion, a BKV Előre SC otthona. A sportklub labdarúgó-szakosztálya óvodáskortól a felnőttekig fogadja és várja a focizni vágyókat, természetesen – és kiemelten – a kerületi gyermekeket is. Lapunk munkatársait Mátyás Tibor, a labdarúgó-szakosztály elnöke vezette körbe a Sport utcai létesítményben.

„Az utánpótlásban 7 éves kortól egészen 19 éves korig foglalkozunk gyerekekkel. A felnőttek, a „nagycsapat” jelenleg az NB III középmezőnyében szerepel. Befogadók vagyunk, mindenkit szívesen látunk” – tudjuk meg Mátyás Tibortól. Mint a szakosztály elnöke mondja, hosszú távú céljaik között szerepel, hogy ennek a csapatnak a hátterét az utánpótlás adja. Éppen ezért, szeretnék az utánpótlást fejleszteni, elsősorban a kerületi gyermekeket, szülőket megszólítva.

„Az a célunk hogy a hétévesektől kezdve minden korosztályban tudjunk foglalkoztatni 15-20 főt, és teljes kapacitással működjünk. Hívjuk és várjuk a kerületi fiúkat is közösségünkbe, szeretnénk bevonzani a józsefvárosi gyerekeket az utánpótlásba, és lehetőséget adni nekik, hogy felnőve akár az NB III-as együttesben is játsszanak. Szeretnénk, ha a kerületi lakosok is magukénak éreznénk ezt a csapatot, eljönnének ide egy kellemes időtöltésre és két hetente jól éreznénk magukat a hazai meccseinken, mindezt térítésmentesen” – fűzi hozzá Mátyás Tibor.

Mint mondja, a felnőtt csapatból minden évben eligazolnak focisták magasabb osztályba, vagyis feljebb lehet lépni, akár az NB I-be is, de volt olyan is, aki Ausztriába tudott szerződni. Arról is beszélt, hogy sok hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoznak, akik itt jó közösségbe kerülnek. A tagdíj átlag alatti, körülbelül a fele annak, mint máshol. 

Az egyesület a több mint nyolcvan éve épült nagy klubépület fenntartásával küzd, ugyanakkor egy felújítás után akár rendezvények lebonyolítására is alkalmas lehet, és a konditermet is igénybe vehetnék külsősök is. A remélt beruházásból szeretnék az épületet is csinosítani. A tribün alatt étterem is üzemel, ebédidőben a környékbeli irodák dolgozói is szívesen felkeresik a kedvező árú és színvonalas menüért.

A centerpályán és a három műfüves pályán – illetve a benti tornateremben – délutántól kezdődik a „dömping”, hétfőnként és csütörtökönként pedig a tömegsportnak adnak teret, a BKV dolgozói is használják a létesítményt. Éppen ezért, a szakosztály vezetése szeretne még egy pályát kialakítani. A beruházást – a pályaépítést, öltözők felújítását – a Magyar Labdarúgó Szövetség is támogatná 500 millió forinttal, ehhez most a 10 százalékos önrészt kell előteremteniük. Pozitív fejlemény számukra, hogy idén január elsejétől az egyesület a létesítmény üzemeltetője, így a bevételt is vissza tudják forgatni a fejlesztésekbe.

Az egyesületről

Az egyesületet 1912-ben alapította a BKV jogelődje. A BKV Előre a versenysport – kajak-kenu, súlyemelés, teke és az NB III-as labdarúgás – mellett amatőr sportolókat is foglalkoztat, illetve a szabadidősportnak is teret ad. Utóbbi lehetőséget több mint ezer fő veszi igénybe a BKV alkalmazottai közül, hétfajta sportot lehet űzni a Sport utcában és egyéb helyszíneken. 

BKV Előre SC labdarúgó-szakosztálya – minden korosztályban – folyamatosan várja ifjú labdarúgók jelentkezését. Információ kérése, jelentkezés a bkvelore.labdarugas@gmail.com e-mail címen.

A kerületi lakosok lakcímkártyával, valamint a 14 év alatti gyermekek ingyen tekinthetik meg az NB III-as csapat hazai mérkőzéseit a Sport utcai stadionban. A mérkőzés alatt az étterem is üzemel. Elérhetőség, hírek, meccsnaptár: https://bkvelore.hu/, Facebook.com/BKV Előre Labdarúgás.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben