Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Konferencia az Egyszülős Központban

Családi vállalkozások és a generációváltás kihívásai

2018. november 09. péntek

Egy sikeres családi vállalkozás nem csak mikro értelemben, de hazánk gazdasági életében is fontos szereplő. Ma mégis 10 fiatalból 9 nemet mond arra, hogy továbbvigye a családi vállalkozást. Hogy ezt az arányt hogyan javíthatnánk, főként erről szólt a Családi vállalkozások és a generációváltás kihívásai címmel megrendezett feltáró konferencia és kerekasztal-beszélgetés, amelyet kerületünkben, az Egyszülős Központban pénteken délelőtt tartottak a Családok Éve programsorozat keretében. Józsefvárost Sára Botond polgármester képviselte a rendezvényen.

 A családi vállalkozások egyik ismertetőjegye, hogy úgy működnek, mint a család: pont annyi szépség van benne, mint kihívás. Egyfelől megtartó erő, hogy elképzeléseink és álmaink megvalósításában a család mellettünk áll, az ügy közössé válik, benne a megannyi nehézséggel és sikerélménnyel. Másrészről folyamatos konfliktus- és stressz forrást is jelenthet a mindennapjainkban, kezdve a megalapításától a sikeres működtetésén át, egészen az utódlásig.

 „A legtöbb családi vállalkozás életében a generációváltáshoz most érkeztünk el, hiszen a rendszerváltáskor alapított mikrovállalkozások nagy része mostanra jutott el az utódlás fázisához. A siker egyik kulcsa pedig a folytonosság, a generációról generációra szálló vállalkozásműködtetés” – mondta el Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke köszöntőjében. „A legfontosabb feladat, hogy a húsz-harminc év alatt felépített vállalkozásokat ne hagyjuk elveszni. Az ideális megoldás, ha családon belül tudjuk tartani a vállalkozásunkat, ennek egyik kulcsa a generációs különbségek közötti híd megépítése” – tette hozzá.

Dr. Illés Boglárka, az EMMI helyettes államtitkára nyitóbeszédében kiemelte: világkockázati társadalomban élünk. „Ez azt jelenti, hogy mi vagyunk az első olyan generáció, akik úgy hagytuk el az iskolapadot, hogy nem tudtuk milyen munkalehetőségeink lesznek 5-10 év múlva. Az utánunk jövők ezt már akkor sem fogják tudni, amikor elkezdik az iskolát. Pedig alapvető emberi igényünk a biztonság, amit akár egy munkahely, vagy egy közösség is megadhat, de amire mindig számíthatunk, az a család.” Egy friss kutatásból kiemelte, hazánkban 3000 olyan vállalkozás van, amit ahhoz, hogy ne szűnjön meg, tovább kell adni a fiataloknak.

„Józsefvárosnak is érdeke, hogy minél több jól működő vállalkozás legyen a kerületben, hiszen egy sikeres vállalkozás adója az önkormányzat számára is fontos költségvetési forrás. Az itt élőknek ezzel jobb körülményeket és egyre szélesebb körű közszolgáltatást biztosíthatunk” – emelte ki beszédében Sára Botond. A polgármester hozzátette: „A fiatal vállalkozók segítése és támogatása az önkormányzat részéről befektetés is. A H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központot azért hívtuk életre, hogy a 40 év alatti fiatal vállalkozóknak minden olyan segítséget megadhassunk – beleértve a könyvelői-, jogi-, kamattámogatási támogatást – amellyel elindíthatják sikeres vállalkozásukat. Segítjük őket, hiszen az ő sikerük a miénk is, épp ahogy egy család életében.”

A konferencián olyan előadást hallgathattak meg a résztvevők, mint az Elöregedő társadalom és a vállalkozói réteg, vagy a Generációk közötti kommunikációs kihívások. A rendezvény második felvonásában egy kerekasztal-beszélgetésre invitálták a meghívottakat, is a siker kulcsának titkát igyekeztek megfejteni az eredményesen működő hazai családi vállalkozások bevonásával. 

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben