Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Elhallgatott hőseink

Kerületünkben avatták fel az első világháborús magyar hősök emlékművét

2018. november 12. hétfő

Emlékművet avattak november 11-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben az első világégést lezáró tűzszünet aláírásának 100. évfordulóján. Az eseményen mások mellett részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Szabó István, a honvédelmi tárca államtitkára, valamint Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) főigazgatója is. Józsefvárost Sántha Péterné alpolgármester képviselte, aki koszorút helyezett el kerületünk nevében a 661 ezer, életét a hazáért áldozó hős tiszteletére.

A modernkori Magyarország legnagyobb katonai véráldozatát követelő tragikus esemény hőseinek emléket állító központi emlékhely évszázados hiányt pótol – mutatott rá beszédében Rétvári Bence. Elmondta: az első világháború katonahőseinek nem volt emlékműve a fővárosban, ugyanis a kommunista időkben minden emlékhelyet megsemmisítettek Budapesten.

Pedig Magyarország történelmében egyetlenegy háborúban sem hunyt el annyi katona, mint az első világháborúban: az akkori Magyarország területéről 3,8 millió embert soroztak be, 661 ezren haltak hősi halált, 743 ezren sebesültek meg és 734 ezren estek hadifogságba – ismertette. Az államtitkár rámutatott: az első világháborúban birodalomépítő erők csaptak össze, ezek az erők sodorják mindig történelmi tragédiákba a világot.

Nekünk, ha a békét keressük, a szabad nemzetek mellett kell kiállnunk. Száz évvel később is az a feladatunk, hogy őrizzük a nemzetek szabadságát, mert a szabad nemzetek a béke zálogai – mondta Rétvári Bence.

Szabó István, a honvédelmi tárca államtitkára arról szólt, hogy a hősökre olyan katonákként kell emlékeznünk, akik szülőföldjük védelmében, hazájukért áldozták életüket. Annál is inkább, mert talán Magyarország volt az egyetlen a 30 hadviselő állam közül, amely nem emlékezett meg méltóan a hőseiről, és a kommunista évtizedekben még a rájuk vonatkozó dokumentumokat is eltüntették.

A mai naptól viszont az emlékmű méltó helyen és módon hirdeti a dicsőségüket – mondta az államtitkár.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója felidézte, hogy az első ideiglenes hősi emlékművet már 1914 novemberében, a háború ötödik hónapjában felavatták a sírkertben, majd még a háború alatt a Rákoskeresztúri új köztemetőben egy állandónak szánt gúlát is állítottak, ám az emlékhelyeket később lerombolták.

Most végre méltó kegyeleti helyen emlékezhetnek a hősi halált halt katonákra a felmenőik – fogalmazott a főigazgató.

A beszédek és emlékmű megáldása után koszorúzás következett, kerületünk nevében Sántha Péterné alpolgármester hajtott fejet a hősi halottak emléke előtt.

Az emlékmű 

Zsigmond Attila által tervezett emlékmű egy gúlát, illetve piramist formáz. A belsejében 177 alakulat neve és 154 csatahelyszín megnevezése olvasható, valamint helyet kapott benne az áldozatok emlékezetére egy örökmécses is.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben