Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egyeztettek az intézmény és a klub vezetői

Tízéves együttműködés a Losi és a Rotary Club között

2018. november 19. hétfő

Immár tíz éve működik együtt egymással a Losonci Téri Általános Iskola és a Rotary Club. A szervezet vezetői – Gondár György kormányzó, Balló Dóra alkormányzó és Stein János, a Rotary Club Margitsziget vezetője – november 15-én néhány társuk kíséretében ellátogattak az intézménybe, ahol két, az általuk támogatott Komplex Instrukciós Program (KIP) módszereit alkalmazó órát is megtekintettek, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében egyeztettek az intézmény vezetőjével, Stenczinger Csillával az elért eredményekről és a jövőbeni közös tervekről.

A Losi és a Rotary Club Margitsziget szervezet együttműködése során az intézmény nemcsak küllemét, de a benne zajló pedagógiai munkát tekintve is megújult. Az iskola a jótékonysági klub segítségének köszönhette többek közt nyári táborainak támogatását, az udvari burkolat egy részének gumitéglára cserélését, a kisebbeknek kialakított homokozót, valamint az együttműködésen alapuló csoportmunka alkalmazását lehetővé tévő KIP módszer bevezetését és a tanárok ezirányú továbbképzését.

A november 15-ei látogatás során a Rotary Club vezetői társaikkal együtt az épület megtekintése mellett nemcsak az élmény- és játékközpontú, csoportmunkán alapuló tanórákra pillanthattak be, de megtekinthették a diákok korábbi projektjeinek eredményeképp létrejött munkákat, alkotásokat is.

Az ezt követő kerekasztal beszélgetésen Stenczinger Csilla igazgatónő számolt be a már elért eredményekről – többek között a KIP módszernek köszönhető pedagógiai szemléletmódváltásról – majd a Rotary Club vezetőivel közösen ismertették a jövőre vonatkozó terveket is. Ezek között szerepel az élmény- és játékközpontú tanulást előtérbe helyező, különböző készségterületeket egyszerre fejlesztő, önellenőrzést lehetővé tevő LÜK módszer bevezetése, az ehhez szükséges digitális eszközök beszerzése mellett a pedagógusokat továbbképző tanfolyamok biztosítása.

Stenczinger Csilla igazgatónő lapunknak elmondta, hogy a Rotary Club támogatná egy egymás tiszteletére, elesettek védelmére, idősek gondozására, illetve közös élményekre – versenyekre, kirándulásokra – épülő, közösségi összetartást erősítő program bevezetését is, melyben a Losi a fővárosi intézmények között elsőként az élen járhatna.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben