Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Digitális eszközökkel és tananyaggal az oktatásért

Okosterem a Németh iskolában

2018. november 28. szerda

Az előző tanévben a Klebelsberg Központ az intézmények „jógyakorlatainak” bemutatását és megosztását célzó pályázatot hirdetett közoktatási intézmények számára, melyet a Németh László Általános Iskola sikeresen elnyert. A pályázati pénzből úgynevezett „okostermet” avattak fel november 21-én.

„A kapott 1,6 millió Ft-ból létrehoztunk egy okostermet, ahol a tanulókon kívül pedagógusok is megoszthatják egymással jógyakorlataikat workshopok keretében. Ezek alkalmával lehetőség nyílik digitális tananyag készítésére, differenciálásra vagy számonkérésre alkalmas feladatlapok összeállítására, oktatási szoftverek megismerésére” – mondta el Schrancz Sándorné, az iskola igazgatója.

Kiemelte: az interaktív környezet kialakításánál figyeltek rá, hogy a szaktárgyak tanítását támogató eszközökön kívül az idegen nyelv oktatását segítő eszközökkel is rendelkezzenek. „A 30 darab tanulói tableten, interaktív táblán kívül mikrofonos fejhallgatók is segítik a nyelvoktatást. A nyár folyamán pedig kollégáink – Dancsok Gabriella, Hüttner Mónika, Káposzta Krisztina és Pálvölgyi Erika – továbbképzésen vettek részt, ahol oktatási szoftvereket ismertek meg, hogy ezek segítségével digitális tananyagot, feladatlapokat, teszteket fejlesszenek” – fejtette ki. Hozzátette: abban bízik, hogy az okosterem használata nemcsak bővíti a pedagógusok módszertani eszköztárát, hanem emellett motiválja majd a tanulókat is.

Az okosterem ünnepélyes felavatását követően a pedagógusok részt vettek az első módszertani képzésen, melynek tapasztalatait már másnap alkalmazhatták a tanórákon.

Fotó: Németh László Általános Iskola

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben