Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Eltemették az üzletet

Újabb drogárus került rendőrkézre

2018. december 05. szerda

A józsefvárosi rendőrök segítségét kérte a Fiumei Úti Sírkert gondnoka: arról panaszkodott, hogy a temető hátsó frontján egyre több veszélyesnek tűnő ember jelenik meg. Az adatgyűjtést és megfigyelést követően a kerületi akciócsoport tagjai, a bűnügyi osztály nyomozói, valamint a Készenléti Rendőrség bevetési egysége közös erővel lekapcsoltak egy kábítószer-terjesztőt a Salgótarjáni utcában – olvasható a Zsaru magazinban.

A Fiumei úti temető biztonsági szolgálatának vezetője azzal kereste meg Molnár Gábor alezredest, VIII. kerületi rendőrkapitányt, hogy a Salgótarjáni út felőli fronton adódtak gondok. „A panasz szerint több illetéktelen rendszeresen zavarja a temető rendjét, az emlékezők, látogatók nyugalmát, fenyegették az arra járókat. A probléma megoldására kiemelt figyelmet fordítottunk” – számolt be Molnár Gábor.

November 27-én a józsefvárosi rendőrök megfigyelték a temető érintett részét és egyértelművé vált, hogy bódult, kábult állapotban levő emberekről van szó. A bűnügyi felderítés során a rendőrök megállapították, a Salgótarjáni út egyik földszinti lakásából, egy rácsos ablakon keresztül adták ki a kábítószert, a vevők ellenőrzése alapján amfetaminszármazékot is tartalmazó kristályt.

A rendőrök a dílerek aznapi elfogásáról döntöttek. „A lakást vasráccsal, lakattal védték, megfelelő szerszámokkal felkészültünk ezek kiiktatására. Az elfogást az akciócsoport tagjai hajtották végre, az intézkedésbe bevontuk a Készenléti Rendőrség bevetési egységét is, amely a területet zárta” – magyarázta Kovács Tibor alezredes. A lakásban tartózkodott 42 éves L. János bérlő, a 19 éves Zs. Violetta és a 39 éves J. Roland is, akik drog hatása alatt álltak. A megfigyelés szerint akár száz vendég is megfordulhatott ablakuk alatt naponta. Kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az ügyben, a sikeres intézkedés folytán azonban a temetőből eltűntek a rendzavaró idegenek, a józsefvárosi rendőrök sűrűbb járőrszolgálattal igyekeznek elejét venni annak, hogy az eset megismétlődhessen.

Fotó: Józsefváros újság/archív

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben