Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ötvenéves lett az iskola

Kettős jubileum a Bókay szakgimnáziumban

2018. december 07. péntek

Dupla jubileumot ünnepel idén egy több hetes rendezvénysorozattal a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum Bókay János Szakgimnáziuma. Az intézmény megalakulásának 50. évfordulója mellett a Csobánc utcai patinás iskolaépületben folyó oktatás 120 éves múltja is alkalmat adott az ünnepségsorozatra, melynek záró rendezvényét december elsején tartották.

Terdikné dr. Takács Szilvia igazgatónő köszöntőjéből majd a későbbi iskolatörténeti előadásból a jelenlévők megtudhatták, hogy az iskolában 50 évvel ezelőtt indult el az egészségügyi szakképzés, maga az épület azonban 120 éve szolgálja a közoktatást.

Korábban elemi népiskola, iparostanonc-képző, majd gimnázium működött a falain belül. Jelenleg közel 700 diák jár az intézménybe, akik a kilencedik évfolyamtól kezdve egészségügyi, sport és pedagógia szakgimnáziumi képzésben vehetnek részt.

Az érettségi utáni OKJ évfolyamokon fogászati asszisztens, klinikai fogászati higiénikus, gyógymasszőr, gyakorló ápoló, gyakorló csecsemő- és gyermekápoló és fitness-wellness instruktor végzettséget szerezhetnek a tanulók.

A Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum főigazgatója, Mayer Andrea beszédében egyebek mellett a közelmúltban történt és a jövőbeli célként megfogalmazott épület felújítási munkálatokat és eszközbeszerzéseket is megemlítette.

Hangsúlyozta, hogy az itt tanítók célja és feladata olyan egészségügyi dolgozókat képezni, akik a megalapozott szaktudáson túl hivatásukként tekintenek a választott szakmájukra.

Az iskola névadójának dédunokája, Dr. Bókay János adjunktus, gyermekorvos köszöntőbeszédében kiemelte, hogy ezekre a szakmákra elsősorban hivatásként, nem munkaként kell tekinteni.

„Ha valaki oda tud fordulni a betegekhez, akkor örömét fogja lelni ebben a hivatásban, de ha valakinek ez nem sikerül, akkor csak a pályája árnyoldalait fogja látni”– hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem adjunktusa, örömét fejezve ki, hogy ez az intézmény célul tűzte ki, hogy hivatástudatot adjon a tanulóinak.

Az ünnepséget a Vajdás diákok kórusának fellépése, fényképekkel illusztrált iskolatörténeti előadás, a Bókay Jánosra emlékező előadás, illetve a jubileumi emlékplakettek átadása tették teljessé.

A vendégek az ünnepség után egy iskolatörténeti kiállítást is megtekintethettek, néhány kijelölt tanteremben pedig a szakképzésekhez kapcsolódó gyakorlati bemutatókat is láthattak.

Fotó: Senger Nkolett/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben