Mitől válhat izgalmassá, érdekessé ez a jól ismert történet?

Engem az foglalkoztat igazán, hogyan születik meg az a pillanat, amikor két ember egymásba szeret, hogy csiszolódnak össze, kezelik a konfliktusokat és miképpen emelkednek felül a saját rossz beidegződéseiken. A főszereplő fiú igazi tragédiája, hogy szeretet nélküli családi légkörből jött. A darabban az édesanya nem jelenik meg, egy elmegyógyintézetben ápolják, ahova – bár ezt csak sejteni lehet – az apa keménysége miatt került. A fiú ebben a közegben nőtt fel, és most találkozik egy csupa szív, temperamentumos, lehengerlő őszinteségű olasz lánnyal. Izgalmas és új helyzet.

Ezek szerint a személyes konfliktusokra épül az előadás?

A társadalmi ellentétek is megjelennek. Ez egy gazdag, angolszász családból származó fiú és egy szegény, olasz lány találkozásának a története, az amerikai olaszok megítélése pedig a ’70-es évek elején, amikor a történet játszódik, nagyon rossz volt. Ők voltak a bűnöző, maffiózó digók, akik bandákba verődve, kis-Itáliában éltek. Általában kívülállónak tartották magukat, és a társadalom is így kezelte őket. Ilyen szempontból ez a történet egyébként reflektál a mai magyar társadalomra is, és nagyon szerencsés helyzet, hogy a női főszerepet nálunk Lovas Emília, egy roma származású színésznő játssza, aki sokat merít saját tapasztalataiból.

Miben lesz más ez az előadás a filmhez képest?

A film sokkal lassabb, andalgósabb tempójú volt. Az előadás tizennyolc rövid, feszes tempójú jelenetből áll majd, sűrű helyszínváltásokkal. Maguk a konfliktusok is sokkal feszültebbek, kiélezettebbek lesznek, hirtelen kirobbanó veszekedésekkel és szenvedélyes kibékülésekkel.

Nemcsak a jól ismert filmzene hangzik el a darabban, vannak új dalok is.

A szövegkönyv egy felvonáshoz képest túl hosszú, kettőhöz képest túl rövid volt. Darvasi Ilona alapító igazgatóban merült fel az ötlet, hogy ha már itt van nekünk egy kiváló dalszövegíró, Topolcsányi Laura és egy remek zeneszerző, Berkes Gábor, mi lenne, ha zenés darabot csinálnánk. Én abban hiszek, hogy akkor érdemes zenével kifejezni valamit, ha az már prózában nem mondható el, ezért voltak fenntartásaim, de amikor meghallottam a dalokat, azonnal meggyőztek, mert a színészek jókor és jól énekelnek jó dalokat, ami plusz erőt és tartalmat ad a darabnak.

Hogyan alakult ki a kapcsolata a Turay Ida Színházzal?

Néhány éve felkérést kaptam Gór Nagy Máriától, hogy színészmesterséget oktassak a tanodájában. A Turay Ida Színház volt olyan kedves, és befogadta a vizsgaelőadásainkat és a szakmai napjainkat. Ilyenkor a végzőseink nagyszínpadi körülmények között, az itteni műszak közreműködésével belekóstolhatnak egy kicsit abba, hogy milyen lehet színésznek lenni egy nagyszínházban. Darvasi Ilona látta az általam rendezett vizsgaelőadásokat, tavaly pedig felkérést kaptam tőle egy rendezésre.

Van más kötődése is Józsefvároshoz?

Édesanyám szülei a József utcában laktak, három háztömbnyire a Német és József utca sarkán lévő Gór Nagy Mária Színitanodától, ahol színészmesterséget tanítok. Édesanyám itt született, én pedig végzős főiskolásként ebben az épületben, a Józsefvárosi Színházban voltam gyakorlaton. Az egyik előadás után Pindroch Csabával és Karácsonyi Zoltánnal együtt innen mentünk átvenni a diplománkat a Színművészeti Egyetemre, ami szintén a kerületben, a Vas utcában van.

Ön szerint mi ma a színház feladata?

Szerintem a nagy klasszikusokat maivá tenni igazán szép és izgalmas feladat. Több száz éve is ugyanolyan emberek éltek, mint most: ugyanazok voltak a félelmeik, ugyanúgy szerettek, megöregedtek, elvesztették a kedvesüket, hiányoztak nekik a szüleik és sorolhatnám. Ezeket az alaptörténeteket kell a ma nézője számára is befogadhatóvá tenni. Ehhez azonban segítség kell: a nyelvezetet kell megtalálni. Nem külsőségekre van szükség, hiszen könnyű hatást kelteni az érzékszervek becsapásával, illatok, színek segítségével, de az igazságot megkeresni egy előadásban mindennél fontosabb és izgalmasabb.

Fotó: Huszár Boglárka / Józsefváros újság