Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Körzeti rendészek Józsefvárosban

8-as számú körzet – Ember Beáta szívén viseli a területe sorsát

2019. január 11. péntek

A Józsefvárosi Önkormányzat a tavalyi év nyarán megalakította a közterület-felügyeleten belül működő körzeti rendészetet a rendőrség körzeti megbízotti rendszere mintájára. A területüket jól ismerő körzeti rendészek elsődleges célja, hogy mielőbb választ adjanak a lakosokban felmerülő kérdésekre, felvetésekre. Sorozatunkban bemutatjuk azt a kilenc személyt, akiket a körzetükben élők felkereshetnek, ezúttal Ember Beátát, a 8-as számú körzet rendészét.

Ember Beáta 2018. december elsejével vette át a 8-as számú körzetet. A Józsefvárosi Közterület-felügyelethez 2013-ban csatlakozott, ám a feladatok már akkor sem voltak ismeretlenek számára, hiszen korábban is közterület-felügyelőként dolgozott.

A kerületet jó ismeri, Józsefvárosban született és itt is nőtt fel. Mint mondja: mivel igazán a szíve ügyének érzi a kerület sorsát és szívvel-lélekkel próbál segíteni a lakosoknak, illetve a lakosok és az önkormányzat között egyfajta közvetítői szerepet is be tud tölteni, így biztosan jó helyre került. Beáta szerint minden körzetnek megvannak a maga sajátosságai, megoldandó feladatai. A 8-as körzetben található lakótelep adottsága, hogy viszonylag kis területen sok ember él. Az egyik legfontosabb megoldandó feladatnak a közterületen való alkoholfogyasztást és a hangoskodást tartja, amely főleg a Baross utca – Szigony utca környékén jellemző.

A 8-as körzet rendésze szerint ennek megoldásában segítséget jelenthet a közösségi együttélésre vonatkozó szabályozás, amelyet legutóbb decemberben szigorítottak. A rövidtávú céljai között szerepel, hogy a területén lévő építkezések a lehető legkevesebb bosszúságot okozzák a környéken élőknek, hosszú távon viszont azt szeretné, hogy a nyolcas körzet még rendezettebb, még szebb legyen. „A lakosoknak ennek elérése érdekében azt javaslom, hogy bátran jelezzék felém a megoldandó feladatokat, megpróbálok a lehető legrövidebb idő alatt megoldást találni rájuk” – hangsúlyozza.

Ember Beáta

körzeti rendész

Telefonszám: 06-20-932-9427

E-mail: emberb@jozsefvaros.hu

8. KÖRZET

A Baross utca, Szigony utcai lakótelep, Losonci tér, Illés utca, Tömő utca, Szigony utca, Práter utca, Leonardo da Vinci utca határolta terület.

Fotó: Baranyi Attila/Józsefrváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben