Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Interjú Sára Botond polgármesterrel

Cél a közbiztonság és a köztisztaság további javítása

2019. január 18. péntek

„Büszkék vagyunk arra, hogy egyre többen költöznek Józsefvárosba, és a közbiztonság, a köztisztaság további javításával, a szolgáltatások folyamatos bővítésével továbbra is ezen fogunk dolgozni, illetve azon, hogy Józsefváros egyre jobb hely legyen” – mondta lapunknak Sára Botond. Józsefváros polgármesterével a közösségi együttélés megszigorított szabályairól, a kerületet érintő beruházásokról, fejlesztésekről is beszélgettünk.

Új év, új fogadalmak. Ön mit fogadott meg Józsefvárossal kapcsolatban az idei esztendőre?

Ahogyan eddig, úgy idén is a lehető legjobb tudásom szerint és a legnagyobb energiával fogom végezni városvezetői munkámat. Hozzáteszem, erre nem kell év elején fogadalmat tennem: már megtörtént a ciklus elején, amikor vállaltam a polgármesteri feladatot.

Már a tavalyi év végén megszavazták a kerület költségvetését, amelynek hangsúlyos eleme idén is a köztisztaság javítása, amelyre 2018-hoz képest 160 millió forinttal többet fordítanak.

A költségvetésben azokra a feladatokra igyekszünk hangsúlyt fektetni, amelyeket az itt élők visszajelzéseik alapján elvárnak tőlünk. Ezek egyike a köztisztaság, ami már a tavalyi költségvetésnek is hangsúlyos eleme volt. 2018-ban is több mint 100 millió forinttal többet költöttünk köztisztaságra, mint az azt megelőző évben, amelyet kiegészített egy 100 milliós eszközbeszerzés is.

Mindez meg is hozta az eredményét: javult a kerület köztisztasága, amin természetesen még mindig van mit dolgozni. Az idén tehát még több pénz ráfordításával folytatjuk a tavaly elindított, részben az új gépekkel véghezvitt köztisztasági programot. A további eredmények érdekében pedig plusz erőket is bevetünk.

Korábban úgy fogalmazott: a cél, hogy Józsefváros legyen a legbiztonságosabb kerület a fővárosban. Milyen lépéseket tesznek ez ügyben 2019-ben?

A közbiztonság biztosítása alapvetően a rendőrség feladata. Az önkormányzat ebben segítheti a rendőröket, és amit tudunk, mi meg is tesszük. Büszkén állíthatom, hogy a budapesti kerületek közül a józsefvárosi támogatta legmagasabb mértékben a helyi rendőrség munkáját, csak idén 700 millió forintot szánunk erre a célra, ami 60 millió forinttal több, mint tavaly.

Évről évre hozzájárulunk a rendőrkapitányság infrastrukturális és eszközállományának fejlesztéséhez, közszolgálati lakásokat biztosítunk a kerületben. Igyekszünk a józsefvárosi rendőrök mindennapjait és munkavégzésüket gördülékenyebbé tenni, munkájukat anyagilag is elismerni. A cél, hogy a közösen elért eredményeket fenntartsuk, illetve azokon még inkább javítsunk, hiszen nem vagyunk hajlandóak visszalépni, és nem törhetjük meg azt a bizalmat, amit az itt élőktől és ide költözőktől kaptunk.

A megerősített közterület-felügyelet is hozzájárul a köztisztaság, közbiztonság további javításához…

Az önkormányzati rendészet létrehozásával kialakult egy újfajta eljárásrend, most már az összes városrésznek van körzeti rendésze: egy olyan közterület-felügyelő, aki folyamatosan kapcsolatban áll a lakókkal. Az egyedi, bejelentett problémák kezelésén túl rajtuk keresztül – a lakossági visszajelzések alapján – azt is meg tudjuk, hogy mik azok a fajsúlyos problémák, amelyek eddig esetleg elkerülték a figyelmünket.

A Szigony utcában nemrég lángra kapott autóról a tűz átterjedt a frissen felújított háziorvosi rendelőre is. Az eset miatt a képviselő-testület szigorította a közösségi együttélés szabályait…

Az orvosi rendelőben 30 millió forintos kár keletkezett, de a szerencsének – illetve a katasztrófavédelemnek – köszönhetően emberélet nem került veszélybe, lakások nem égtek ki, de akár katasztrófa is történhetett volna. A környéken már máskor is előfordult, hogy egyesek személygépjárműben laktak, laknak „életvitelszerűen”, és talán többen emlékeznek arra is, amikor pár évvel ezelőtt a Tolnai Lajos utca egyik épületének tetőterében keletkezett tűz egy oda beköltöző miatt. Akkor 30 családot kellett kiköltöztetni, az eset mintegy 100 millió forintjába került az önkormányzatnak. A Szigony utcai konkrét ügy megerősített minket abban, hogy szigorítanunk kell a közösségi együttélés szabályait. Így, aki közterületen járművet, illetve társasházban közös helyiséget életvitelszerű tartózkodásra használ, megszegi a közösségi együttélés szabályait. A társasházaknak – ha segítséget szeretnének – a házirendjükbe kell foglalniuk, hogy a közös tulajdonban álló területeket tilos életvitelszerűen használni, ez esetben az önkormányzat már tud segítséget nyújtani.

A tavalyi év végén elindult az Orczy negyed program, mik ennek a legfontosabb pillérei?

Józsefváros nagy része az elmúlt években a lakossággal közösen elvégzett városmegújító program segítségével megújult, és most végre – a kormány támogatásával – eljött az Orczy negyed rendbehozatalának ideje is.

Egy komplex városmegújító programról van szó, mely a konkrét felújításokon – mely egyaránt érint közterületeket és lakóházakat is – túl bűnmegelőzési, gazdaságélénkítő és közösségépítő elemeket is jócskán tartalmaz. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével összeállított közbiztonsági program részeként fokozott rendőri jelenlét lesz a környéken, és egy új, körzeti megbízotti irodát is létrehozunk, amely egy közvetlen kapcsolattartási csatornát jelent az ott élőkkel. A program célja, hogy a kormány Ludovika Campus Projektjéhez is jól kapcsolódva elindítson ebben a negyedben is egy még élénkebb felzárkózási folyamatot, az itt élők nagyobb biztonságban és jobb környezetben élhessenek, hiszen nem engedhetjük meg, hogy bármely városrész lemaradjon. Mindemellett jó hír a kerület számára, hogy több egyetem is gondolkodik abban, hogy fejlesztései helyszínéül Józsefvárost választja, méghozzá az Orczy negyedet.

2018-ban két fontos tér – a Blaha Lujza és az Orczy tér – felújítását jelentették be, hogy állnak ezek a projektek?

A két utolsó olyan nagy térről beszélünk a kerületben, amelyek megújítására eddig nem került sor, most azonban végre megkezdődött a munka. A két fővárosi projektben a kerület közreműködő szervezetként vesz részt, a közös háttérmunka folyamatos.

A Blaha Lujza tér esetében különböző egyeztetések és előkészületek zajlanak, a kiviteli tervek véglegesítése történik, ideális esetben jövő év elején elindulhatnak a már szemmel is látható munkálatok. Az Orczy tér valamelyest előrébb tart, a tervek elkészültek, itt jelenleg a villamossínek felújítása folyamatban van. Ebben az esetben talán még ebben az évben elindulhat a munka látványos része.

Az elmúlt években nagy sikernek örvendtek a társasházaknak szóló felújítási pályázatok, idén 1 milliárd forinttal folytatódik a program.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján látszik, hogy a társasházi pályázatok rendkívül népszerűek. 2015 óta több mint 3,5 milliárd forintot fordítottunk e célra, idén pedig újabb 1 milliárd forint áll a házak rendelkezésére.

Ráadásul a feltételek ismét rugalmasabbak lettek, még jobban illeszkedve a kerületiek elvárásaihoz, és egyes adminisztratív pontok is egyszerűsödtek. Egyszóval: érdemes minden társasháznak jelentkeznie, a pályázatot lehetőségeink szerint mindaddig fenntartjuk, amíg arra a kerületben szükség van.

Egy közelmúltban megjelent tanulmány szerint Józsefvárosban adták el a legtöbb új lakást, az új beköltözőknek mit tud kínálni a kerület?

Kocsis Máté korábbi polgármester, jelenlegi országgyűlési képviselő Józsefvárost az elmúlt években kemény munkával újjáépítette, felzárkóztatta a többi kerülethez képest. Egy olyan belvárosi kerületté váltunk, ahol jó élni, ahová jó költözni, ahová érdemes befektetni. Az ellátások, szolgáltatások folyamatosan bővülnek, egyre több sportolási és kikapcsolódási lehetőség is várja az itt élőket. A következő években szeretnénk mindezt jelentősen bővíteni, hogy az általánosnak mondható szolgáltatáson túl, évről évre egyre többet tudjunk kínálni.

Konkrétan milyen lehetőségekre gondol?

Az óvodákban bevezettük, hogy minden gyermeknek ingyenesen járjon tisztasági csomag, s egy ideje a gyümölcsöt sem a szülőknek kell az óvodákba vinniük. Az idei évtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel való együttműködés egyik újabb állomásaként, a kerületi nagycsoportosok – ez mintegy 500 gyermeket jelent – hetente ingyenes úszásoktatásra járhatnak az intézmény uszodájába.

Ezek az intézkedések részben anyagilag, illetve részben „időben” nagy segítséget jelenthetnek a szülőknek. Az uszodát és annak wellness-részlegét a lakosok szintén jelentős kedvezménnyel – 800 forintért – használhatják. De említhetném a minden józsefvárosi, első osztályba lépő kisdiáknak – illetve szüleinek – járó, 5000 forintos iskolakezdési támogatást is.

Mivel bővülhetnek még a szolgáltatások?

Gondolunk az idősebbekre is, a meglévő kerületi klubok és az ott szervezett programok mellett a Turay Ida Színházzal született együttműködés keretében 2019-től a 65 év feletti kerületi lakosok díjmentesen látogathatják a színház előadásait.

A józsefvárosiak az Erkel Színházban is jelentős kedvezménnyel tekinthetnek meg egyes előadásokat. A kultúra, és hasonlóképpen az oktatás vagy éppen az egészségügy területén rengeteg fontos és kiemelkedő intézmény található a kerületben, amelyekkel szeretnénk szorosabb kapcsolatot kialakítani a józsefvárosiak érdekében.

Olyasmire gondol, mint a jelenleg is működő „szűrőszombat”?

Pontosan, illetve a meglévő szolgáltatások bővítésére. A szűrőszombat példájánál maradva: vannak olyan szűrések, amelyek nem végezhetők el a szakrendelőben, azonban a kerületben megtalálhatók olyan egészségügyi intézmények, ahol ezeket meg lehetne oldani.

Ennek érdekében tárgyalásokat folytatunk a Semmelweis Egyetemmel, hogy a józsefvárosi kórházakban a szűrőszombathoz hasonlóan elvégezhetőek legyenek különböző vizsgálatok.

Egy mondatban összefoglalva, hogyan jellemezné a jelenlegi Józsefvárost?

Büszkék vagyunk arra, hogy egyre többen választják otthonuknak Józsefvárost, és a közbiztonság, a köztisztaság további javításával, a szolgáltatások folyamatos bővítésével továbbra is ezen fogunk dolgozni, illetve azon, hogy Józsefváros egyre jobb hely legyen.

Szöveg: Nedbál Miklós

Fotó: Baranyai Attila,Ványi Ákos/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben