Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Sokan segítenek adományokkal, kétkezi munkával és pénzzel is

Elkezdődött a sérült gyermekek intézményének építése

2019. január 22. kedd

Sokakat megdöbbentett a hír, hogy a halmozottan sérült gyermekeknek épülő Baross utcai intézménybe december végén betörtek, ahonnan műszaki cikkeket vittek el, és kiszerelték a teljes fűtésrendszert is. Az intézményt megálmodó Varga Gábor lapunknak elmondta: azóta rengeteg segítség érkezett a kerületi lakosoktól, az elmúlt hétvégéken pedig már el is kezdődött az újjáépítés. A napokban érkezett az a hír is, hogy Sára Botond polgármester egymillió forintos támogatásáról biztosította az intézményt.

Az egykori kínai étterembe lépve még meglehetősen romos viszonyokat találunk, de Varga Gábor hangjában elkeseredésnek már nyoma sincs. Habár, mint mondja, amikor decemberben a rendőrségnek bejelentette a betörést, remegett a hangja, és az is megfordult benne, hogy feladja.

„Több mint 2,5 éve egyedül nevelem halmozottan sérült kisfiamat. Az ellátásban az elmúlt években sok fejlődés tapasztalható, de akadnak még hiányosságok, például a nappali férőhelyek az igények mintegy egyharmadát fedik csupán le, a legtöbb helyen várólista van. Már régóta terveztem egy hasonló intézmény létrehozását, ami most megvalósulni látszik” – mondja. Szerencsére a betörés után nem adta fel álmát, hogy mindezt létrehozza, és ebben az a sok segítség is megerősítette, amely a betörés után érkezett. „Kiállok, harcolok dolgokért, ez talán most is látszik.

Az elmúlt hetekben rengeteg segítséget kaptunk: Kocsis Máté, Józsefváros országgyűlési képviselője egymillió forintot ajánlott fel a kárpótlásra, sokan pedig kétkezi munkájukat, műszaki cikkeket vagy éppen játékokat. Egy épületgépészeti vállalkozó eszközöket és munkaerejét kínálta fel, más a riasztórendszer ingyenes telepítését” – sorolja Varga Gábor. Mint mondja, a napokban kisfiával, Táltossal együtt találkoztak Sára Botond polgármesterrel is, aki egymillió forintos támogatást ajánlott fel alapítványa számára. A kerület jegyzőjének támogatásából pedig szerszámokat vesznek majd. 

Kerületiek segítenek a bontásban

A hétvégeken munkaközösségek segítik a munkát: az első alkalommal például a kerületi Deák Diák Általános Iskolából érkeztek önkéntesek, Farczádi Bencze Tamás igazgató közreműködésével. Mint Varga Gábor mondja: az elmúlt szombaton és vasárnap is sokat haladtak: több falat, álmennyezetet, faszerkezetek bontottak el. Ezt a csapatot Tolnay Krisztina címzetes főtörzszászlós szervezte meg, de sokat segít Bardovits Gábor közbiztonsági referens is.

Mint megtudtuk: mások mellett a kerületi rendőrkapitányság rendőrei, a józsefvárosi közterület-felügyelők is közreműködnek majd a munkálatokban. Beszélgetésünk közben szépen lassan bejárjuk az intézményt, amelyben lesz egy nagyobb területű közösségi tér, de létrehoznak egyéni fejlesztő szobát, illetve egy pihenésre kialakított, speciális, vizuális hatásokkal kiépített, nyugtató helyiséget is. „A hátsó részben akadálymentes mosdók, mellékhelyiségek lesznek, de természetesen kialakítunk konyhát, illetve a galéria részen irodahelyiségeket” – mondja.

Varga Gábor úgy tervezi, hogy intézményükben – amelyhez az ingatlant az önkormányzat ajánlotta fel – eleinte hat gyermeket tudnak majd fogadni, és közösségi programokat, szülői önsegítő köröket is szerveznek. Szeretnének önfenntartók lenni, egy egyesület is működik majd itt, akik külső programokat is szerveznek, illetve a szülők speciális igényű gyermekeiket akár pár órára is itt hagyhatják.   

Így segíthet

Az intézménynek még nagy szüksége lenne: mosogatógépre, villanytűzhelyre, fagyasztós hűtőre, falfestékekre, porszívóra, de például festékanyagokra, gipszkarton lapokra, profilokra, glettanyagra, csemperagasztóra is. Aki tud, kétkezi munkával is segíthet, az anyagi felajánlásokat az alábbi számlaszámon tehetik meg: Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány, számlaszám: 11708104-21454806 OTP

Szöveg: Nedbál Miklós

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság