Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A bemutatkozó koncert után turnéra indulnak

Józsefvárosban tartott nyílt próbát az Európai Roma Fesztiválzenekar

2019. január 29. kedd

A január elején megalakult Európai Roma Fesztiválzenekar bemutatkozó koncertje február 10-én lesz a Müpában. A Kathy-Horváth Lajos és Szakcsi Lakatos Béla vezette együttes – amely az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia kezdeményezésére állt össze – a Józsefvárosban található Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központban tartott nyílt próbát január 29-én.

Az Európai Roma Fesztiválzenekar missziója nemcsak az anyaország nélküli romák, hanem az európai őshonos kisebbségek zenéjének hiteles bemutatását is felvállalni, egyúttal képviselni. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben február 10-ére meghirdetett hangverseny után a zenekar európai turnéra indul. A fellépők között minden esetben megtalálható lesz az adott ország nemzeti kisebbsége.

A budapesti előadás művészeti igazgatója Szakcsi Lakatos Béla, a zenekarvezető Kathy-Horváth Lajos. A 37 tagú nagyzenekar mellett színpadra lép többek között Sárközi Lajos, Emilio, Ifj. Kathy Horváth Lajos, Patai Anna, Orbán György, Csík Gyula és Szakcsi Lakatos Róbert. A külföldi fellépő a Django Reinhardt örökségét ápoló Dotschy Reinhardt Quartet lesz.

A koncerten elhangzik mások mellett Liszt II. Magyar Rapszódiája, cigány kortárs és világzene, Toni Iordache Cimbalomszólója, Reményi Ede Repülj fecske című műve, de lesz amerikai dzsessz is cigány stílusban, hegedűszonáta (Eugéne Ysaye szerzeménye) és a résztvevők eljátsszák Pablo de Sarasate Zigeunerweisen című kompozícióját is.

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben