Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Megemlékezés a hősi halott orvosokról

„Becsülettel, híven esküjükhöz tették dolgukat” + FOTÓK

2011. november 04. péntek

A tavaly felújított Magyar Katonaorvosok Hősi Emlékművénél emlékezett november 3-án a Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Fórum és a Józsefvárosi Önkormányzat. Kocsis Máté, a kerület polgármestere beszédében hangsúlyozta, „az orvosok közül a világégés napjaiban sokan életmentés közben áldozták életüket. Majd – ha túlélték - egy életen keresztül viselték bélyegét mind ennek.” 

A méltóságteljes megemlékezésen azokra a hősi halált halt orvosokra emlékeztek, akik a háborúk során, a harcolók megmentése közben veszítették életüket. Míg a két világháborúban több mint ezer orvos halt hősi halált, addig 1956-ban elsőként egy medikus veszítette életét. „Miként maradhat hű hippokratészi esküjéhez háborús környezetben az ifjú orvos, akinek testvérét, szüleit szeme láttára ölték meg a megszállók pribékjei?” – kezdte beszédét Kocsis Máté. A kerület polgármestere így folytatta elmélkedését: Mert itt egyszerre, egyszemélyben tiszteljük az orvosokat és a hősöket. Ők – is - fiatalok voltak a világháború idején. Mint annyian mások. Sokuknak az utca kövén ért véget az élete.”  Hozzátette: „Az orvosok, az orvostanhallgatók szerepe, felelőssége mindenben más volt. Gondolkodás, politikai elkötelezettség nélkül kellett tenniük a dolgukat: gyógyítani, ellátni… Nincs mérlegelés. Szike van, szaktudás, imádság és remény. Nem tettek, nem tehettek mást. az embernek egy élete van. Hős orvosaink azt próbálták menteni.” Végül a kerület vezetője így zárta beszédét: „…megtaláltam a választ kérdésemre: köszönöm, hogy hűek maradtak hippokratészi esküjükhöz.” Fejér László, a Nemzeti Fórum egészségügyi munkacsoportjának vezetője köszönetet mondott az adományokért, s hozzátette: a fórum kiemelt figyelmet fordít hőseink, így a katonaorvosok emlékének ápolására, különös tekintettel azokra, akik életüket áldozták hazánkért. Akkori szerepe később hosszú ideig meghatározta az intézmény sorsát. Az esemény zárásaként a megemlékezők – köztük Lezsák Sándor, a parlament alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke – koszorúkat, virágokat helyeztek el a szobornál.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben