Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A vitéz és az oroszlán

Tiszti hősi emlékmű az Orczy-parkban

2019. február 07. csütörtök

A szépen felújított parkban több szobor is áll, köztük látható Vass Viktor (1873-1955) műve, amelyet az első világháborúban elesett tisztek emlékére kilencvenegy éve állítottak fel a Ludovika gyakorlóterének szélén. A szobor avatása jelentős esemény volt, amelyen részt vett Horthy Miklós kormányzó és maga is elhelyezett egy koszorút a talapzaton.

Vass Viktor szombathelyi születésű művész Bécsben tanult, majd 1911-től haláláig a Százados úti művésztelepnek a lakója volt. A két világháború között sokat foglalkoztatott alkotó, szép számú síremléket és hősi emlékművet mintázott, amelyek hazánk több települését gazdagítják. A világháborús művei között az egyik legjelentősebb alkotása az Orczy-parkban áll, a kis tó közelében mesterségesen kialakított dombon uralja a környezetét. Az egyszerű lépcsős fehér mészkő talapzaton életnagyságúnál nagyobb, honfoglalás kori álló harcos bronz szobra látható, jobb kezében kürttel, míg balját kettős kereszttel díszített pajzson nyugtatja. A mű mintázása összefogott, lényegre törő, csak ott részletező, ahol ezt az értelmezés kívánja. Megformálásában fontos szerepet kapott a bátorság és jövőbe tekintés megjelenítése, amit az éber oroszlán alakja megerősít.

A felirat egyértelműsíti a mű célját: „A világháborúban meghalt magyar tisztek emlékére emelte a bajtársi kegyelet 1928.” Ezt 1992-ben egy újabb táblával egészítették ki, amely a második világháborúban elesett tiszteknek állít emléket. 

Az alkotó, Vass Viktor nem csak lakója volt a kerületünkben található Százados úti művésztelepnek, de megalapításának egyik kezdeményezője is.

Ludmann Mihály, művészettörténész

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben