Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A csellengés veszélyeiről beszélgettek a gyerekekkel

„Vigyázz rám” iskolai felvilágosító program a Némethben

2019. február 19. kedd

A csellengés megelőzésére és a kommunikációra helyezi a hangsúlyt az Ezer Lámpás Éjszakájának a tavaly indult – Vigyázz rám elnevezésű – iskolai felvilágosító programja. Ennek keretében február 19-én a Németh László Általános Iskolába látogattak szakemberek és hívták fel a gyerekek figyelmét a csellengés veszélyeire, a kiváltó okokra, és arra is, hogy merjenek segítséget kérni, ha bajba kerültek.

A felső tagozatos iskolásokkal kis csoportokban beszélgettek a programban résztvevő szakemberek.

Makai Gábor pszichológus szerint azt szeretnék elérni, hogy a gyerekekkel közösen gondolkodva ők maguk jöjjenek rá arra, hogy mi történik, ha elmenekülnek otthonról, milyen veszélyek érhetik őket az utcán, és milyen eszközhöz nyúlhatnak, ha segítséget szeretnének kérni.

Ackermann József személyes érintettség okán vesz részt a programban.

Az iskolásoknak mesélt fiáról, a csaknem 10 éve eltűnt Dávidról, akit még mindig várnak haza születi. A férfi nagy hatással volt a gyerekekre, akik általa elsőkézből értesülhettek arról, hogy mit él át a szülő, ha eltűnik a gyermeke.

Füredi Kitti, a VIII. kerületi Rendőrkapitányság őrmestere a beszélgetés során arra helyezte a hangsúlyt, hogy baj esetén a gyerekek merjenek segítséget kérni: az iskolában a tanároktól, otthon a családtagoktól, veszélyhelyzet esetén pedig hatósági személyektől.

Sokan fejből mondták, hogy ilyenkor az egységes segélyhívót, a 112-t, vagy, ha a helyzet megkívánja, a telefonos lelkisegély szolgálatot, a 116-123 közötti bármely számot kell hívni.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben