Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Különleges helyszíneken csendül fel a zene

Kerületünkben is lesznek ingyenes komolyzenei koncertek

2019. március 12. kedd

A Bach Mindenkinek Fesztivál keretében március 16-a és 25-e között 71 település 250 helyszínén mintegy 3 ezer fellépő művész áll majd közönség elé. Az ingyenes koncerteknek és rendhagyó zenei programoknak különleges helyszínek – aluljárók, terek, bevásárlóközpontok – adnak majd otthont.

A fesztivált minden évben Johann Sebastian Bach születésnapja, március 21-e köré szervezik. Kerületünk a fesztivál keretében idén öt koncertet rendeznek meg. Március 19-én 17 órától a Nem Adom Fel Kávézóban Kávékantáta címmel komolyzenei koncerten, 22-én 16 órától a Lumen Kávézóban MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjén vehet részt a közönség. A II. János Pál pápa téren március 23-án 11 órától a Magyar Állami Operaház művészei lépnek fel, este pedig a Jézus Szíve Templomban csendülnek fel Bach gamba szonátái. Március 24-én este 19 órától ugyancsak a Jézus Szíve Templom ad otthont a Hold Kórus Bach koncertjének.

A koncertek után a szervezők adománygyűjtést tartanak a Bethesda Gyermekkórház számára. A befolyt összeget egy lélegeztetőgép vásárlására fordítják. A fesztivál programjai ingyenesek, de egyes koncerteken a részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a www.bachmindenkinek.hu oldalon lehet, ahol a fesztivál részletes programja is elérhető.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben