Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Körzeti rendész café negyedszer

Cél a szebb, rendezettebb Népszínház negyed

2019. március 13. szerda

A helyi lakosokkal napi kapcsolatban álló személyek – a lakóközösségek és vállalkozások képviselői, intézményvezetők, a környék önkormányzati képviselője, illetve a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársai – részvételével március 12-én megtartották a IV. Körzeti Rendész Cafét. A Józsefvárosi Önkormányzat kezdeményezésére tartott ötletbörzén ezúttal a Népszínház negyed kihívásaira keresték a megoldásokat.

Az Erkel Színházban összegyűlt résztvevők négy asztaltársaságot alkotva osztották meg az észrevételeiket, javaslataikat Sára Botonddal, Józsefváros polgármesterével, Danada-Rimán Edina jegyzővel, Zentai Oszkárral, a környék önkormányzati képviselőjével, valamint Horváth Gáborral, a körzet rendészével.

A beszélgetést Molnár Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar munkatársa moderálta.

Térgondnok a játszóterek nyugalmáért

„Új problémával nem szembesültünk, ami azt jelenti számomra, hogy jó úton haladunk, ismerjük a városrészt” – kezdte értékelőjét Sára Botond. Mint mondta: megerősítést kapott, hogy a lakosok számára is fontos, hogy legyen egy térgondnok a II. János Pál pápa téren – és minden nagyobb téren, ahol jelenleg nincs –, aki biztosítja a pihenni, regenerálódni érkező családok, látogatók nyugalmát, különösképpen odafigyelve a játszóterekre, a gyerekek biztonságára. Ezzel kapcsolatban a polgármester arra is kitért, hogy ha szükséges, ki kell bővíteni a térfigyelő kamerarendszert a játszóterek környékén annak érdekében, hogy azok még biztonságosabbak legyenek.

Tisztább homlokzatok és közterek

Visszatérő kérdés volt a köztisztaság javítása, amivel kiemelten foglalkozik az önkormányzat. Az idei évben – ahogyan az elmúlt évben is az volt – az egyik legfontosabb feladat az illegális szemétlerakások csökkentése és felszámolása. A társasházak részéről felmerült a homlokzatmosás önkormányzati támogatásának lehetősége, amit a polgármester támogatandó javaslatnak gondol. Ezt a fajta segítséget – mint felmerült – a társasházi pályázatba építhetné be az önkormányzat. „A feladatok adottak, ezeken kell dolgoznunk, hogy még szebb és otthonosabb legyen a Népszínház negyed” – összegzett Sára Botond.

Lépcsőházi kamerák a nagyobb biztonságért

Danada-Rimán Edina, Józsefváros jegyzője arról beszélt, hogy ebben a körzetben is felmerült a forgalomlassítás igénye, amit mindenhol szintbe kiemelt kereszteződésekkel oldanának meg. Hozzátette: jelzés érkezett, hogy több lakos gyorshajtókat tapasztalt a kerületben, akiknek a kiszűrése a rendőrség feladata.

Az AiRBNB-szabályozás kapcsán a kerület jegyzője rávilágított, hogy a jelzések szerint több tájékoztató anyagra van szükség a társasházban élők számára arról, hogy az önkormányzat milyen segítséget tud nyújtani az ilyen típusú ingatlanhasznosítással kapcsolatos problémák enyhítésére. Danada-Rimán Edina azzal folytatta: felmerült, hogy az önkormányzat támogatásával szereljék fel a társasházakat lépcsőházi kamerával, amely nemcsak a bűnmegelőzés, hanem a felderítések szempontjából is hasznos volna. „Ezzel is tovább lehetne növelni a lakók biztonságát” – fogalmazott.

Zentai Oszkár, a környék önkormányzati képviselője, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke a fentieken túl megemlítette a turizmusból adódó lakossági feszültségeket, illetve közlekedési kihívásokat, hozzátéve, hogy pozitív visszajelzés is érkezett hozzá, miszerint nagy sikert arat a Világos kapualjak program. 

Vezető kép: Józsefváros újság/archív

Fotó: Baranyai Attila/Józsefávros újság

Szöveg: Bányai Rudolf

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben