Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Március 15.

Közlekedési változások a nemzeti ünnep miatt

2019. március 13. szerda

Országszerte és Budapest több kerületében forgalomkorlátozások lesznek a következő napokban a március 15-ei rendezvények miatt. Jelentős változásokra kell számítani a fővárosi tömegközlekedésben is pénteken és szombaton.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a fővárosban március 14. és március 16. között az I., az V., a VI., a VIII. és a XIV. kerületet érintik a korlátozások.

Pénteken egész napra lezárják a budai Vár területét, pénteken 0 órától csütörtök hajnalig a Múzeum körutat az Astoria és a Kálvin tér között, a Bródy Sándor utcát a Puskin utca és a Múzeum körút között, a Pollack Mihály teret és a Múzeum utcát.

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek. Az ország egyes településeit érintő forgalomkorlátozásokról részletes tájékoztató található a rendőrség honlapján, a március 15. link alatt.

Változik a közösségi közlekedés menetrendje is

A lezárások miatt pénteken egész nap nem közlekedik a 47-es és 49-es villamos, a Városház tér és a Móricz Zsigmond körtér között a meghosszabbított útvonalú 61-es villamossal, Kelenföld vasútállomás és a körtér között pedig a meghosszabbított útvonalú 56A villamossal lehet utazni. A Móricz Zsigmond körtértől Pest felé a 4-es metrót érdemes igénybe venni. A 100E reptéri busz a Kálvin térig jár, a 16-os, a 16A és a 916-os busz egész nap két szakaszon közlekedik, a Széll Kálmán tér felől a Kapisztrán tér, a Deák Ferenc tér felől pedig a Dísz tér megállóhelyig szállít utasokat. A 2-es villamos délelőtt a közvágóhídtól a Kossuth térig jár, a 9-es busz a Bajcsy-Zsilinszky út helyett egész nap a Nagykörúton közlekedik.  Az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es és a 133E busz várhatóan 13.30 és 18.30 között két szakaszra osztva közlekedik: a pesti végállomástól a Blaha Lujza térig, a budai végállomástól pedig Duna hidakig járnak. A 15-ös és a 115-ös busz egész nap az észak-pesti végállomástól a Kossuth Lajos tér megállóhelyig szállít utasokat.

Az M3-as metró március 15-én egész nap, 16-án és 17-én pedig egészen 20:30-ig Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között jár. A BKK javasolja, hogy aki teheti, a belvárosi ünnepi rendezvények helyszínét a metrókkal közelítse meg. Mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a közlekedési változásokról a BKK INFO alkalmazásban; utazásukat ezen a napon is megtervezhetik a BKK FUTÁR applikáció segítségével, amely valós idejű járatinformációk alapján mindig az optimális útvonalat mutatja meg úti céljuk eléréséhez. További részletek a BKK oldalán olvashatók.

Forrás: MTI

A fotó illusztráció