Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Az Egyszülős Központ működteti a játszókuckót

Rendszeres gyermekprogramok a Kálvária téren

2019. március 13. szerda

Márciustól november végéig az Egyszülős Központ működteti a Kálvária téri játszótéri kis pavilont. A központ munkatársai hetente szerveznek ide készségfejlesztő és kézműves foglalkozásokat, havonta egyszer pedig színes, játékos, környezettudatos programokkal várják a gyermekeket és a szülőket. A jelképes megnyitót március 8-án tartották virágültetéssel egybekötve a téren.

„Az Egyszülős Központ a kerületben működik, és úgy gondoltuk, hogy itt, Józsefvárosban szeretnénk más, gyerekekhez kapcsolódó projekteket is elindítani, ezért pályáztunk erre a lehetőségre. Itt, a kis pavilonban olyan programokat szeretnénk megvalósítani, ami akkor is vonzó lehet a kicsiknek és nagyoknak, ha rosszabb az idő, vagy ha a gyerek elfárad és nem csak játszóterezni akar. Tehát kitágítani a lehetőségeket és megtölteni élettel ezt a szép parkot” – mondta lapunknak Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője.

Hozzáfűzte: egy pályázaton nyerték el a kis pavilon üzemeltetését március elejétől november végéig. Hetente egyszer lesz kézműves, vagy egyéb fejlesztő programjuk, havonta egyszer pedig egy nagyobb tematikus rendezvényt tartanak, az elsőt a húsvét kapcsán. Terveznek a jövőben meseklubot, sport-, egészség- és baba-mama napot is. Emellett játékokat, például kismotort, labdákat is lehet kölcsönözni és a téren használni.

Március 8-án, délután a szervezők virágültetéssel „köszöntötték” a tavaszt. A pavilon, vagyis a „játszókuckó” – amelyet mesevilággá varázsoltak az Egyszülős Központ munkatársai – hétköznap 14 és 18, hétvégén pedig 9 és 13 óra között tart nyitva.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben