Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Újabb köztisztasági lépések kerületünkben

Száznegyven új kuka a tisztább, rendezettebb Józsefvárosért

2019. március 19. kedd

A napokban új szemetesedényeket helyez ki kerületünk utcáira, köztereire az önkormányzat a tisztább, rendezettebb Józsefvárosért. Sára Botond, Józsefváros polgármestere hangsúlyozta: a tavalyi évhez hasonlóan idén is a köztisztaság javítására helyezik a hangsúlyt, ennek a része ez az akció is, amely révén 140 új, nagyméretű köztéri szemetes kerül tavasszal a forgalmasabb csomópontokra.

Új szemetesedényeket helyeznek el szerte a kerületben, a napokban 40 modern, zárható fedéllel ellátott kuka kerül felszerelésre, majd, a tavasz folyamán újabb 100 hulladékgyűjtő kerül az utcákra, terekre. Az új kukák közül néhányat például a Szabó Ervin téren szereltek fel.

A helyszínen Sára Botond polgármester lapunknak elmondta: idén – az előző évi törekvést folytatva – a köztisztaság javítása kiemelt önkormányzati program.Ez a 2019-es évi költségvetésben is jól tükröződik: ebben az évben mintegy 280 millió forinttal többet fordítanak erre a célra a tavalyi évhez képest.

Ennek a programnak a részeként kerülnek a forgalmasabb csomópontokra az új hulladékgyűjtők. A most kihelyezett szemetesek lakossági egyeztetések eredményeként a korábbinál nagyobb méretűek, és – mint az a polgármester elmondta – a hétköznapi ürítések mellett a terheltebb kukákat ezentúl hétvégén is ürítik.  

Ács Péter, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ városüzemeltetési ügyosztályának vezetője kiemelte: az új edények 90 literesek, a zárható fedél pedig egyebek mellett azt a célt is szolgálja, hogy ne ázzon el a szemét, valamint a szél ne fújja szét a hulladékot.

A bedobónyílásokon egy másfél literes PET-palack még befér, de egy zsák háztartási szemetet már nem lehet beletenni. Az új kialakítású szemetesekből a játszóterekre is kerül majd, ám oda lekerekített kivitelű kukákat helyeznek el a balesetek megelőzéséért. Az új kukák kihelyezésére az önkormányzat mintegy 8,5 millió forintot fordít.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Bányai Rudolf

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben