Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egy jó ötlet se menjen veszendőbe

Kihirdették a Vállalkozz Józsefváros! verseny nyerteseit

2019. március 27. szerda

Mintegy száz pályázó közül került ki az a nyolc, akik március 26-án, a Vállalkozz Józsefváros! verseny döntőjében csaptak össze, hogy kiderüljön, kinek a fejéből pattant ki ez évben a legjobb vállalkozás ötlete Józsefvárosban. A hárommillió forintos összdíjazású, immár másodszorra megrendezett versengés első három helyezettjét egy szakmai zsűri választotta ki. A döntő előtt Egry Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket és az érdeklődőket. A győztes csapat egy sörcsapokra szerelhető átfolyásmérőt fejleszthet a nyereményből.

Sokan ültek a Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ (H13) nagytermében március 26-án délután, akik alig titkolt izgalommal arra vártak, kiderüljön, mely csapatok jutnak ebben az évben jelentős anyagi és szakmai támogatáshoz a H13 által életre hívott versenyen.

Az érdeklődés idén is magas volt: 96 józsefvárosi lakos vagy itt tanuló diák, ide bejegyzett vállalkozás adta be pályázatát, és igencsak megizzadt a zsűri a díjazottak kiválasztásánál.

Egry Attila köszöntőjében elmondta: a tavalyi év nyertesei közül többen már most szép sikertörténetet tudhatnak maguk mögött. Komoly tárgyalásokat folytatnak, elindult vállalkozásuk a célegyenesbe érkezett. „Jó azt látni, hogy amit elkezdünk és támogatunk, az az életben működőképessé válik.

Minél több jó ötletet várunk, amik meg is valósulnak és találkozhatunk velük a hétköznapokban. A kerület vezetése is ezt a személetet képviseli: egy megújult Józsefvárost szeretnénk, és támogatunk mindenkit, aki ebben partnerük” – nyitotta meg az alpolgármester az estét.

A zsűri

Ezután a főszerep az ötletgazdáké volt, akik 3-3 percet kaptak arra, hogy meggyőzzék a zsűrit, hogy az ő elképzelésük megvalósításában van a legnagyobb fantázia. Az idei évben ez az XFlow Systems csapatának sikerült legjobban: ők másfél millió forintot kapnak annak a sörcsapokra szerelhető átfolyásmérőnek a fejlesztésére, amely naprakész adatokat szolgáltat a sörkészlet fogyásáról, ezzel segítve a bártulajdonosok és alkalmazottaik napi munkáját.

Az egymillió forintos második díjat az Érettségi+ applikáció megálmodói vehették át, akik egy, az érettségire hatékonyan felkészítő alkalmazással álltak a zsűri elé.

A harmadik helyezettnek járó félmillió forintot jelképező táblát pedig a már tavaly is döntőbe került HomeFencing csapata emelte büszkén a magasba, akik egy olyan műszaki megoldást fejlesztettek ki, amely segítségével a vívók az okostelefonjukat használhatják elektronikus találatjelzésre.

A díjakat Zékány Zoltán, a H13 szakmai igazgatója adta át, senki nem távozott üres kézzel: mind a nyolc döntős részt vehet a Horánszky utcai intézmény tréningjén, ahol a hatékony üzleti terv írásának módszerét sajátíthatják el.

Szalai Piroska (BVK) és az Érettségi+ alkalmazás fejlesztői

Az est folyamán két különdíjat is átadtak: Mikesy Álmos, a Hiventures befektetési igazgatója intenzív mentorálással jutalmazta a kockázatkezelő nevében a Virágzó Balkon elnevezésű vállalkozást, míg Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke negyedéves támogatást ajánlott fel az Érettségi + alkalmazás életre hívóinak.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Zékány János

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben