Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Nyelvében él a nemzet”

Országos reformkori szónoklatverseny Józsefvárosban

2019. április 08. hétfő

Mintegy harminc diák tette próbára szónoki képességeit a Kossuth Szövetség és az Országos Széchenyi Kör által szervezett Országos Szónoklatverseny április 5-ei döntőjén, a volt Apáczai Kiadó József körúti székházában. Az immár 24. alkalommal megrendezett tanárokból és színészekből álló – Nemcsák Károly vezette – zsűri döntött a helyezésekről.

A jelenlévők először néptánc és népdal produkciókat, majd egy négyfős mazsorettcsoport bemutatóját láthatták. A diákokat és kísérőtanáraikat dr. Cserháti László, a Széchenyi Társaság alelnöke köszöntötte, beszédében kiemelve, hogy e szónoklatverseny anyanyelvünket szolgálja. Útravalóul egy jótanácsot is megosztott az ifjú szónokokkal: „Amikor több emberhez szólsz, három dologra ügyelj: állj úgy, hogy jól lássanak, nyisd ki jól a szád, hogy jól halljanak, és legyél rövid, hogy szeressenek!”

Ezt követően Dr. Bényi Árpádné, a Kossuth Szövetség alelnöke, a rendezvény főszervezője a verseny menetével kapcsolatos gyakorlati információkkal látta el a jelenlévőket, majd kezdetét vette a megmérettetés. A két korcsoportba sorolt – 7. és 8. osztályos, valamint középiskolás – versenyzők a kötelező Kossuth- vagy Széchenyi-szövegek mellett még egy szabadon választott reformkori szónok levelét, cikkét vagy beszédét előadva is megcsillogtatták szónoki tehetségüket. 

A zsűri – melynek elnöke ezúttal is Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója volt – az első helyezést a 7-8. osztályosok közül Haszon Ákosnak (Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola) és Bánszky Andrásnak (Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola), míg a középiskolások közül Tóth Zoltán Balázsnak (Sárospataki Református Gimnázium) ítélte oda. A többi versenyző sem távozott üres kézzel: az élmény mellett könyvvel és emléklappal gazdagodva térhettek haza.

Fotó: Nyári Gyula/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben