Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Megújult a Szentkirályi utca egy szakasza

Egymilliárd forintos út- és járdafelújítási program 2019-ben

2019. április 23. kedd

Józsefváros idei költségvetésében is nagy hangsúlyt kapnak az út- és járdarekonstrukciók, a kisebb munkálatok és a nagyobb felújítások egyaránt, erre mintegy egymilliárd forintot fordít a kerület 2019-ben. „A közelmúltban a Szentkirályi utca egyik szakasza újult meg teljes pályaszerkezetben, és további rekonstrukciók is lesznek” – tájékoztatta lapunkat Sára Botond polgármester.

A Szentkirályi utca érintett része meglehetősen kátyús volt már, és több helyen is megsüllyedt. Itt található a Semmelweis Egyetem Belső Klinikai Tömb, több egészségügyi épülettel és oktatási intézménnyel, így jelentős az átmenő forgalom. „Márciusban teljes pályaszerkezetben megújult a Szentkirályi utca 49–51. közötti rész, amelynek köszönhetően kényelmesebbé, biztonságosabbá vált a közlekedés” – mondta Sára Botond, hozzátéve, a Semmelweis Egyetem is kérte a szakasz rendbetételét.

A polgármester hangsúlyozta: ezzel a munkával gyakorlatilag elindult az idei évi útfelújítási program. „2019-ben mintegy 800 millió forintot fordítunk útrekonstrukcióra. Ha a járdaépítéseket, felújításokat is idevesszük, akkor közel egymilliárd forintról beszélhetünk” – emelte ki. A Szentkirályi utca kapcsán Sára Botond elmondta: tervben van a teljes hosszában való felújítás, ugyanakkor itt is – ahogy a kerület számos pontján – magasépítések zajlanak, és a munkával meg kell várni ezek befejezését. „Ettől függetlenül idén a Palotanegyedben megvalósulhat a Rökk Szilárd utca és a Bródy Sándor utca kimaradt szakaszának – a Vas utca és a Pollack tér között – felújítása. Be lett tervezve az idei évre a Hock János és a Bezerédj utca rendbetétele is, utóbbi még a tavalyi évi költségvetésből átcsoportosítva, ugyanis a Leövey Klára iskolát felújították, és a közterület-foglalás miatt tavaly erre nem kerülhetett sor” – tájékoztatott a polgármester.

Megtudtuk azt is, hogy megvalósul a Tolnai Lajos utca teljes közműrekonstrukciója, a közműépítések után pedig megújul az útpálya, a vízelvezetés és járda is. Tervben van a Nap tér komplett megújítása, valamint a tér környezetében lévő utcaszakaszok javítása, továbbá a tavaly elindult Szigony – Práter közterületfejlesztési program második ütemeként a Losonci téri parkoló felújítása. Ezen szakaszon jelenleg zajlik a Szigony utcai útfelújítás tervezési feladata, mely során újragondolják a Szigony utcai gyalogátkelőhelyet, valamint új gyalogátkelőhely jön létre Szigony utca – Práter utcai csomópontban. A magasépítési munkák befejeztével még az idei évben megújul a Leonardo da Vinci utca az Üllői út és a Práter utca között, így a Corvin sétány utolsó, kimaradt szakasza is megújul. A Corvin negyedben szintén az építkezések lassítják az útrekonstrukciókat, de szépen sorban haladnak itt is a felújításokkal. 

Folytatódnak a járdafelújítások is

Az útrekonstrukciók mellett a járdafelújítások és egyéb kisebb beruházások is zajlanak. Mint Sára Botond elmondta: van egy 100 millió forintot meghaladó járdaépítési program, illetve ehhez kapcsolódik egy közeledésbiztonsági fejlesztés is, amely intelligens zebrák, forgalomlassító küszöbök telepítését, KRESZ-táblák cseréjét, kihelyezését jelenti.

Fotó: Huszár Boglárka, Baranyai Attila/Józsefváros újság

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben