Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

„Az elsősegély oktatást már gyermekkorban el kellene kezdeni”

Az élet az első

2019. április 25. csütörtök

A napokban történt Józsefvárosban, hogy egy idős házaspár, minek utána telefonon autójuk műszaki meghibásodását bejelentették a bizonyos szolgáltatónál, azt hívén, hogy megérkezett a segítség leintettek egy sárga autót. A kocsi mentésre szolgált, ám funkciója szerint emberi élet mentésére. A félreértés ellenére a Józsefvárosi Mentőszolgálat esetkocsijában ülő mentősök jót nevetve a félreértésen, örülvén, hogy nem egészségkárosodásról van szó, angyali türelemmel és hihetetlen gyorsasággal kicserélték az idős házaspár autóján a defektes kereket. A kerületi mentőállomás 2017. október elején nyitotta meg kapuit az Orczy út 32./b szám alatt, és azóta mintegy 13500 esethez riasztották őket. Az eddigi tapasztalatokról Tóth Lászlóval, az intézmény vezetőjével beszélgettünk.

Társak a bajban

Magas, erős termetű férfi, széles vállakkal és mosollyal az arcán: Tóth László, a Józsefvárosi Mentőállomás vezetője, igazi szuperhős forma. Így el is hiszem róla, hogy bírja a strapát, amikor azzal kezdi beszámolóját, hogy az esetszámaik alapján túlterhelt állomásnak számítanak, ami azt jelenti, hogy havonta 800-1000 közötti kivonulást teljesítenek.

Ez a nagy szám többnyire a VIII., IX., valamint a X. kerületből tevődik össze, ugyanis a környéken nincs több mentőállomás, ráadásul az infrastruktúra is kedvező: közel vannak az autópályák, a forgalmas utak, ahol általában a balesetek történnek. Majd hozzáteszi, ha az emberek tudatosabbak lennének, és nem hívnák mindenért őket, akkor 30-40 százalékkal lehetne csökkenteni ezt a számot. Bár elismeri aztán, hogy ők, szakemberek könnyen beszélnek, mert egy laikus nem tudja az ő szemükkel megítélni a helyzetet.

„A gyermekek nem kis felnőttek”

Az állomás négy autójából három huszonnégy órában fut, a negyedik pedig csak nappal teljesít szolgálatot. A két mentőautó, és az esetkocsi mellett egy gyermekrohamkocsival is büszkélkedhetnek a mentősök, ami modernségében és felszereltségében túlmutat az európai átlagon.

Közben az épület garázsában sétálunk, hogy jobban szemügyre vehessük a gyöngyszemet, amiről megtudom, hogy ők tervezték a belsejét, hogy minden kézre essen. „Egy gyermekmentés gyermekre szabott eszközöket igényel”- hangsúlyozza a vezető, viszont én továbbra sem értem, mitől más egy gyermek mentése, mint egy felnőtté. „A gyermekek nem kis felnőttek” – folytatja – „teljesen másképp működnek, mint a felnőttek, ahogyan a betegségek is teljesen másképp kezdődnek náluk: inkább légzési eredetű a megbetegedés vagy a halálok náluk, míg a felnőtteknél többnyire szíveredetű.”

„220 felett átértékeled magadban a világot”

A folyosón bandukolva elárulta, hogy mintegy 60 ember dolgozik a mentőállomáson. Több orvos részmunkaidőben, önkéntes alapon, havi 12-24 órát vállalva. Bekukucskálunk közben az ügyeletes mentősofőr hálóba. Nappal lévén üres. A vezető arról számol be, amúgy sincs túl sok idő a pihenésre, mert mindig történik valami, és aztán a riasztástól számított két percen belül, már úton kell lenni. Nagy az elvárás a gépkocsivezetők felé, mert álmukból riadva, tudniuk kell vezetni.

Kívülről nézve vagánynak tűnhet a mentővezetés. Az ember hajlamos azt gondolni, csak nyomni kell a gázpedált. „Erős stressztűrést igényel, a sziréna miatt is. Gyors döntéseket kell hozni, és tudni kell elviselni, ha - minden igyekezet ellenére – az autó nem ér időben a helyszínre. Ezt nehéz feldolgozni, ezért sokan hamar feladják.” 

21. századi munkakörnyezet

Közben átérünk a szakorvosok szobájába, és keresem a hatalmas csengőket, amik a riasztást hívatottak jelezni. Erre kajánul rám vigyorogva, zsebéből elegáns mozdulattal kihúz egy tabletet, és már magyarázza, hogy hazánkban már minden autóhoz tartozik egy ilyen kütyü, ami mutatja az elérhetőségi állapotukat is.

Erre érkezik a jelzés, sípoló hang formájában, majd egy kontrolljelzés mobilra, és még egy a mentőállomás riasztó PC-re is. Az adminisztráció is ezen keresztül történik.

Az életre tanítanak

Egy tanteremhez érünk, ahol épp oktatás folyik, gyermekgyógyászat témakörben. Megtudom, hogy országos szinten, kivonuló mentőtiszteknek, újbelépőknek és esetenként védőnőknek és háziorvosoknak is tartanak továbbképzést.

Az állomáson civileknek is oktatnak elsősegélyt. Van tanfolyam kimondottan szülők részére is. A kerületi óvodákat rendszeresen látogatják, ahol az óvónőknek tartanak továbbképzéseket. Szerinte azonban az oktatást már gyermekkorban el kéne kezdeni, ugyanis tapasztalatai alapján egy 12-14 éves kamaszt igenis meg lehet arra tanítani, hogy a sürgősségi állapotokat felismerje, adott műfogásokat elvégezzen, hogy amíg a mentő kiér, ezeket el tudja végezni. Az emberek manapság félnek megállni, és elsősegélyt nyújtani. Pedig sokszor csak annyit kellene megkérdezni, hogy „Jó napot, van valami problémája, szeretne mentőt?”

Csak ámulok. Ennyiféle munka rengeteg koncentrációt, önfegyelmet, energiát és kiváltképp időt igényel. Nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá, mégis mit szól ehhez a család. „A gyerekeim hozzászoktak, nagyon büszkék rám. Ha mentőautót látnak, rögtön mondják, hogy ott az apa.” Időnként akad extra segítség is, amikor a gyermekei meglátogatják, rögtön keresnek valami hasznos elfoglaltságot. Az alvásigényét ugyanakkor négy órára csökkentette. Rá is vágom viccesen, aki sokat alszik, keveset él, közben persze egyre nagyobbra nő a szememben a már amúgyis kétméteres életmentő.

Önkormányzati segítség a mentállomásnak

A Mentőállomást kerületünk önkormányzata – lehetőségeihez mérten – folyamatosan támogatja. 2018. év elején egy 8 millió forint értékű EKG-defibrillátor készüléket ajándékozott a mentőállomásnak, októberben pedig hat darab szén-monoxid-mérő készüléket 1 millió forint értékben.

2019 januárban munkaruházatot adtak át a mentősöknek, legutóbb pedig egy közel 700 ezer forint értékű váladékelszívót szereztek be számukra.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság