Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A környezet megóvása visszahat saját életünkre

Föld-napi ünnepség az Orczy-parkban

2019. április 26. péntek

Idén is vidám programokkal várták A Föld napja című programra látogató családokat a Kesztyűgyár Közösségi Ház dolgozói. Az eddig megszokottól eltérően nem a Mátyás téren, hanem – hogy minél többeket vonjanak be – az Orczy-parkban, az új játszótéren szervezték a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt kikapcsolódásul szolgáló rendezvényt.

Csillogó napsütésben gyülekeztek kicsik és nagyok az Orczy-park játszóterénél, hogy izgalmas feladatok elvégzése közepette együtt ünnepelhessék bolygónk napját. Pál Enikő, a Kesztyűgyár szakmai igazgatója elmondta, hogy idén lehetőségük nyílt arra, hogy a Mátyás tér helyett, új helyszínen rendezzék meg a programot, így buzdítva nagyobb részvételre az Orczy negyed lakóit is. A rendezvény célja természetesen nem változott, továbbra is erősíteni szeretnék a fiatalabb generációkban a Föld iránti tiszteletet, mindezt családias hangulatban, vidám és színes feladatok közepette.

Ember és természet szimbiózisa

A városban élve a hétköznapok rohanásában hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen nagymértékben függünk a természettől, és mekkora jelentősége van annak, hogy a szemetet valóban a kukába dobjuk, nem pedig mellé – példaként hozva a legapróbb dolgot, amit tehetünk az életet biztosító bolygónk „egészségének” megóvása érdekében. A programon szereplő feladatok így arra próbáltak összpontosítani, hogy a gyerekekben tudatosítsák a környezetük védelmének fontosságát, rávilágítva, hogy az visszahat rájuk.

Méltán a legkedveltebb elfoglaltság a hatalmas lepedőn kiterített földgolyó kifestése volt. Miközben a szervezők némi földrajzi ismeretcseppeket szórtak a kíváncsi gyereksereg tudásszomjára, ecsetet vagy apróra vágott szivacsot a kézbe kapva lehetett kékre, zöldre, sárgára, barnára mázolni az óceánokat és kontinenseket, de ugyanakkor készültek tengereken úszó szemétszigetek is.

A gondoskodás a lényeg

Egy másik állomáson a gyermekek babszemeket kaptak, amiket ott a helyszínen egy kis tárolóba el is ültethettek, hogy aztán az otthonukban maguk nevelhessék tovább.

Hogy igazán kedvet kapjanak a növény ápolásához, a szervezők képekkel is szemléltették a bab növekedésének egyes fázisait – a csírázástól a kifejlett növényig, ugyanakkor a már korábban elültetett, szép példánnyá serkent növényeket is megcsodálhatták, látva mi lesz az eredményét a kitartó gondoskodásnak. Minden lelkes kis leendő kertészt egy fűfejjel is megajándékoztak, amit, ha szorgalmasan locsolnak, hatalmas fűhajat növeszt majd.

Újrahasznosítva

A papír természetes eredetű, ráadásul könnyen bomlik le, ezért környezetbarátként minősített anyag, az előállítása viszont korántsem az, ráadásul a gyártásához sok fát ki kell vágni. Így az újrahasznosítás jegyében szélforgókat lehetett készíteni korábbi plakátok papírjaiból. Az időjárás kedvezett a propellereknek, és az együtt pörgő színes alkotások hol egy virágos mezőre emlékeztettek, hol pedig egy meseszerű mini szélmalom-erőmű földjére röpítettek.

A kreatív ujjacskák is kaptak feladatot, ugyanis természetes anyagú gyurmából Föld-medált lehetett készíteni, és természetesen a mozgás sem maradt ki a repertoárból. Akadálypályán ügyeskedve lehetett ugrálni, szlalomozva szaladni. A szülők is beszálltak a játékokba: gyurmáztak, festettek, hajtogattak, és a gyermekekkel együtt kacagtak.

A rendezvény a VEKOP-6.2.1-15-2016-00013. pályázati projekt keretein belül valósult meg.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság; Varga Zita/Kesztyűgyár

Szöveg: Imre Zsófia 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben