Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

90 évesen is tevékenyen

Katolikus életműdíjban részesítették a Józsefvárosban élő Szeghalmi Elemért

2019. május 08. szerda

Április 24-én került kiosztásra a Pro Cultura Christiana-díj. A Magyar Katolikus Püspöki Kar kitüntetését olyan személynek adományozzák évente egy alkalommal, akinek munkásságát áthatja a katolikus kultúra tisztelete, képviselete és gondoskodik annak elmélyítéséről, továbbterjesztéséről. Idén Szeghalmi Elemér irodalomtörténészt, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alapítóját tüntették ki, aki május 7-én töltötte be kilencvenedik életévét.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén Szeghalmi Elemérnek adományozta a Pro Cultura Christiana-díjat. Az elismerést a konferencia elnöke, Veres András győri megyéspüspök adta át április 24-én, az MKPK székházában, ünnepélyes keretek között. „A püspöki konferencia olyan személyek kitüntetésére szánta ezt a díjat, akik a keresztény kultúráért Magyarországon az elmúlt évtizedekben sokat tettek” – emelte ki az elnök, majd hozzátette: Szeghalmi Elemér közéjük tartozik, hiszen egész életét a keresztény kultúrának a továbbadása, és a keresztény hitnek az ébrentartása töltötte ki.

A kerületünkben élő József Attila-díjas irodalomtörténész, újságíró, kritikus, szerkesztő, esszéista a Független Magyar Írók Szövetségének főtitkári posztja mellett a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alapító, és hosszú ideig elnökségi tagja is volt. A pesti bencés gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-történelem szakán szerzett diplomát és doktorátust. 1949 és 1987 között az Új Ember külső, majd belső munkatársa, 1988-1989 között irodalmi szerkesztője, az ötvenes évektől több évtizeden át a Vigília című folyóirat munkatársa. 1990-től az Új Idő főszerkesztő-helyettesi teendőit látta el, 1991 óta a Független Magyar Írók Szövetségének főtitkára, 1994 és 1996 között a Nemzeti Kulturális Alap folyóirat-kollégiumának elnöke volt. Számos könyv és tanulmány szerzője, társszerzője. Munkája elismeréseként 1991-ben megkapta a Rónay György-díjat, majd 1994-ben a Köztársasági Érdemkeresztet. Írói hivatása mellett 1951 és 1987 között a Magyar Állami Operaház énekkari tagja és szólamvezetője volt.

A kitüntetett, aki május 7-én töltötte be 90. életévét, az elismerés átvételét követően úgy nyilatkozott, hogy a díjátadó – a megélt életkora mellett - élete fináléja. Kerek évfordulós születésnapja alkalmából novelláskötete jelent meg a Szent István Társulat kiadásában, „Borjú bécsi - D-dúrban” címmel, amit a Szent István Könyvhét első napján, május 13-án fog dedikálni a szerző.

Forrás/Kép: katolikus.hu

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben