Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Hamar és a Hollenczer házaspárt köszöntötték

Kerek házassági évfordulók a kerületben

2019. május 15. szerda

A kerek házassági évfordulókat igen nagy becsben tartja az önkormányzat: május 13-án két házaspárt köszöntött Sántha Péterné alpolgármester. Az ötven éve egybekelt Hamar Józsefet és Hamar Józsefné Horváth Erzsébetet Mátyás téri otthonukban, míg a 40. házassági évfordulójukat ünneplő Hollenczer Károlyt és Hollenczer Károlynét Magdolna utcai lakásukban lepte meg az alpolgármester virágcsokorral, finom borral, valamint a Turay Ida Színház tetszőleges előadására szóló jegyekkel.

A Hamar házaspár kék egyenpólóban nyitott ajtót, ami – mint később beigazolódott – tökéletesen jelezte harmonikus egységüket. Mint mondták, nem szeretnek egymás nélkül lenni. Együtt utaznak – heti többször is – délegyházi nyaralójukba, sőt, a nyarakat is ott töltik. Erzsébet „tősgyökeres” józsefvárosi, a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, és nagyon szereti a kerületet. Férje – aki a GANZ-MÁVAG-ban dolgozott lakatosként – akkor költözött ide, amikor összeházasodtak.

Most hármasban élnek Mirci nevű cirmos cicájukkal. Két gyermeket neveltek fel, egy fiút és egy lányt, született két unokájuk és már két dédunokával is büszkélkedhetnek. Sokat sétálnak együtt, piacra mennek, könyvtárba látogatnak, ugyanis Erzsébet szívesen olvas, József horgászni szeret, reggelente pedig együtt olvassák el a nagyvilág híreit az interneten. Az Országházban ismerkedtek meg úttörővezetőként a karácsonyi ünnepségen. Nevetve mesélték, hogy Erzsébet szó szerint leendő férje nyakába esett ­– a színpadról. Így kezdődött a történetük. „Nem az évek száma a fontos, a fő, hogy mi van mögötte” – mondta Erzsébet házasságukról.

Hollenczer Károly és Károlyné negyven éve keltek egybe, ez alkalomból látogattuk meg őket Magdolna utcai lakásukban. A nagyszoba telis-tele volt családi fényképekkel: egy esküvői fotó, fiatalkori portrék, képek a gyerekekről, unokákról. Mint kiderült, nemcsak két gyermekkel és öt unokával, de már egy dédunokával is büszkélkedhetnek, sőt, nemsokára születik a második csöppség a családban.

Mindössze három éve élnek Józsefvárosban, előtte a hetedik kerületben laktak. Elmesélték: a jászapáti búcsúban ismerkedtek meg hajdanán. Károly a Diószegi utcába takarít, felesége a háztartást viszi, szabadidejüket pedig legszívesebben az unokákkal töltik, de rendszeresen járnak templomba is. Mint mondták: igyekeznek támogatni a családot és jelen lenni az életükben, ez tartja őket fiatalon. 

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

Szöveg: Beleznai Csenge

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben