Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ízelítő százöt múzeum kínálatából

A hagyományok jövőjére hívta fel a figyelmet a 24. Múzeumok Majálisa

2019. május 20. hétfő

Idén immár 24. alkalommal szervezték meg a Múzeumok Majálisát, melynek helyszíne a felújított Múzeumkert és a – tavalyi nagy sikere után – a Magyar Nemzeti Múzeum épülete volt. A kétnapos rendezvény első napján, május 18-án, ami a Múzeumok Világnapja egyben, ekkor adták át az Év múzeuma- és az Év kiállítása-díjakat. Az ingyenes rendezvény célja az volt, hogy lehetőséget adjon az ország különböző pontjairól érkező intézmények és kiállítóhelyek programjainak kreatív bemutatására, népszerűsítésére, ugyanakkor játékokkal, koncertekkel és kézművesvásárral is várták az odalátogató családokat, érdeklődőket.

A majd negyed évszázados Múzeumok Majálisát múlt hétvégén rendezték meg. Minthogy a nemzetközi múzeumi szervezet, az ICOM Múzeumi Világnapjához kapcsolódik az esemény, így annak éves jelmondatához igazodtak idén is.

„A múzeumok mint kulturális központok – A hagyomány jövője” üzenet szellemében a múzeumok kulturális megtartóerejére, hagyományaink jövőjére, és ezek közösségerősítő jelenőségére irányították a figyelmet. A rendezvény másik fő tematikája 1989-et, azaz a rendszerváltoztatást emelte ki, annak 30. évfordulójára emlékeztetve a közönséget.

A megnyitón Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a múzeumokból és közgyűjteményekből tudunk legtöbbet meríteni ahhoz, hogy a történelemre alapozott helyes döntéseket hozhassunk.

Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere ünnepi köszöntőjében elmondta: a felújított Múzeumkert méltó környezete az ország első számú múzeumának, teljes szépségében kiemeli azt.

A Majálison adták át a Pulszky Társaság által alapított Év múzeuma- és az Év kiállítása-díjakat is.

A 2019-es év díjazottja a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Vonalba zárt történetek (Réber László grafikusművész kiállítása) című, a Hetedhét Játékmúzeumban megnyílt állandó kiállítása kapta, amely a művész gazdag életművéből mutat be reprezentatív válogatást, felnőtt és gyermek látogatók számára különösen vonzó formában és eszközökkel.

Az Év Múzeuma-díjat idén a Jósa András Múzeum nyerte el.

A majális közönsége összesen 105 múzeum kiállításából kaphatott játékos, interaktív ízelítőt a kertben és az épületen belül felállított intézmények standjainál. Lehetett kvízjátékot játszani: a Tudássétány programban résztvevők a sátraknál sikeresen teljesített feladatokért pontokat kaphattak.

Ugyanakkor lehetőség volt például belülről is megtekinteni egy Nysa mentőautót, fel lehetett ülni egy velocipédra, de mindenféle maskarákba is bele lehetett bújni: sokan öltöztek lovagnak, tűzoltónak, mentősnek, katonának.

A majálison részt vett a kerületben található Zászlómúzeum is

A pultoknál szélforgót, kitűzőt, papírból trabantot és megannyi más érdekességet készítettek az érdeklődők. Voltak olyan kiállítási tárgyak, amiket ki is lehetett próbálni, így sok gyerek várakozott, hogy felkaphassa a csengő analóg telefonok egyikét, de nagy sikert arattak a múlt századi írógépek is.

Eközben a nagyszínpadon élőzene szólt, fellépett többek között a Valami Swing és a Kerekes Band is. A zárónap délutánján Béres Alexandra mozgatta meg a majális közönségét egy kicsit visszaidézve a ’80-as évek fitneszvilágát.

Fotó: Ványi Ákos, Nedbál Miklós/Józsefváros újság

Szöveg: Imre Zsófia

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben