Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Javul a szolgáltatás színvonala

Hétfőn újraindul a vonatközlekedés a Keleti pályaudvaron

2019. május 24. péntek

A hétvégén befejeződik a kéthetes karbantartási munka a Keleti pályaudvaron, és május 27-én, hétfőn újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés – jelentette be Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken. A karbantartás során újraaszfaltozták az utasforgalmi területeket a csarnok egész területén, és modern ledes utastájékoztató kijelzőfalat alakítottak ki, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a korszerűtlen büféket, pavilonokat. A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton.

Homolya Róbert kiemelte, hogy az elvégzett munkáknak is köszönhetően javulni fog a pályaudvar szolgáltatási színvonala, a menetrendszerinti közlekedés és az eddigieknél jobban el lehet majd kerülni az esetleges üzemzavarokat. A Keleti pályaudvarra naponta 400 vonat érkezik és indul, évente 12 millió utast szolgál ki – tette hozzá.

Új, korszerű utascentrumot hozna létre a MÁV

A tervekről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta, még az idén megújítják a Keleti pályaudvar vizesblokkjait. A MÁV-csoport a társaság számára rendelkezésre álló európai uniós forrás átcsoportosítására tett javaslatot a kormánynak, szeretnének egy új, korszerű utascentrumot kialakítani már a jövő évben az aluljárói szinten, ahol egyebek közt nemzetközi és belföldi jegypénztárat hoznának létre – mondta Homolya Róbert. A MÁV tájékoztatása szerint az utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósulhat meg. Az utascentrum kialakításának költsége mintegy 1 milliárd forint lenne, a tervezés folyik, reményeik szerint a szükséges közbeszerzéseket az idén október elején kiírják, jövő év végén pedig már megújult környezetben fogadnák az utasokat a Keleti pályaudvaron.

Korszerűsítés további állomásokon

Homolya Róbert a sajtótájékoztatón felidézte, hogy tavaly ősszel indította a MÁV-csoport a komplex állomásfelújítási programot a 30 legforgalmasabb állomásra és a 20 legforgalmasabb megállóhelyre. Az idén 5 milliárd forintot tettek félre a programra a MÁV-csoport üzleti tervében, remények szerint minden évben a cégcsoport saját költségvetéséből a szükséges forrást biztosítani tudják. Az idén többek között megújul a Zugló vasútállomás és a Kőbánya alsó megállóhely, továbbá folyamatban van a Kelenföldi pályaudvar jegypénztárának elhelyezése az aluljáróban.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Máthé Zoltán