Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A csend, béke, hit és szeretet gyógyító ereje

Papp Lajos előadása a Józsefvárosi Galériában

2019. június 03. hétfő

Teltházas előadást tartott Dr. Papp Lajos, az embereket a maguk teljességében vizsgáló és gyógyító Széchenyi-díjas szívsebész május 31-én délután, a Józsefvárosi Galériában. A nyugdíjazott professzor előadásában többek között a sok esetben felesleges gyógyszerfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet, illetve emlékeztette a jelenlévőket arra is, hogy csak akkor beszélhetünk egészségről, ha testünk, lelkünk és szellemünk harmóniában van egymással.

A professzor előadásában kiemelte, hogy az emberi egészség olyan, mint egy háromlábú szék, mely felborul, egyensúlyát veszíti, ha bármelyik láb eltörik, elgyengül. Hangsúlyozta, hogy testünk, lelkünk és szellemünk hármas egyensúlyára van szükség ahhoz, hogy egészségről beszélhessünk.

Dr. Papp Lajos felhívta a figyelmet, hogy megfontoltan kell viszonyulni a gyógyszerekhez, melyek egészségünk helyett sok esetben csak a gyógyszergyárak meggazdagodását szolgálják. A professzor szerint ezek helyett az egészséges táplálkozás és a mozgás lehet a helyes megoldás. Mesélt egy különleges népcsoportról, a hunzikról is, akik Nepálban, több ezer méteres magasságban élnek, és akik átlagéletkora száz-száztíz év. „Mi lehet a titkuk?” – tette fel a kérdést, melyre a válasz is hamar megérkezett: a műanyag palackokban tárolt víz helyett gleccservizet isznak, mesterséges szerek helyett aszalással tartósítják a gyümölcsöket, rendszeresen fogyasztanak sárgabarackot és annak csonthéjtól megszabadított magját.

Mint mondta, legalább ilyen fontos, hogy a hunziknál semmilyen kényelmet szolgáló technikai újítás nem terjedt el, és napi 10-12 órát mozognak. Hangsúlyozta, hogy a mértékletes táplálkozás és a rendszeres böjt, a méreganyagoktól való megtisztulás fontos – hiszen a természet rendje szerint is egymást követi a bőség és az ínség –, de legalább napi 2-3 órányi séta is szükséges ahhoz, hogy megőrizzük egészségünket. Javasolta, hogy ehhez a szennyezett városi levegő helyett lehetőleg a természet tiszta levegőjét és csendjét válasszuk helyszínként.

Előadásában a professzor egyebek mellett kitért a béke, az Istenbe és önmagunkba vetett hitünk, illetve a szeretet gyógyító erejére is. Példaként elmesélt egy kísérletet is, mely során a vízzel teli poharat körül ülő emberek először kedves, szeretetteljes gondolatokat mondtak egymásnak, másik alkalommal pedig csupa negatív, bántó érzelmekkel töltötték meg a termet. Míg az első alkalommal a víz fagyasztása után gyönyörűszép kristályszerkezetet mutatott a mikroszkóp alatt, második alkalommal a megfagyasztott szemcsék nem rendezőtek szabályos alakzattá. A professzor felhívta a figyelmet, hogy az emberi test 70 százaléka víz, így a szeretet illetve a gyűlölet ránk is hasonló hatást gyakorol.

Fotó: Huszár Boglárka/Józsefváros újság

Szöveg: Tukács Orsolya 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben