Az épület szép arányú, barokk homlokzata hármas tagolású, hullámzó, törtvonalú párkányok osztják részekre. Az alsó, ahol a kőkeretes kapu és két ablak kapott helyet, függőlegesen hármas osztatú, ión fejezetes pilaszterek (falból kiugró féloszlopok) tagolják. A főpárkány fölötti attikafalat két szélén ívelt vonalú párkány zárja. Az épület hangsúlyos része a magasra törő harangtorony.

Az 1711-es pestisjárvány idején a mai Szent Rókus és Szent Rozália kápolna helyén, egy fából ácsolt barakkba vitték a fertőzötteket, mivel ez a hely eléggé távol esett a várostól, amelynek a határa a mai Astoriánál volt. Az életben maradottak hálából ezen a helyen, még abban az évben lerakták egy állandó kápolna alapját, amelyet Szent Sebestyénnek, Rozáliának és Rókusnak szentelték. A kis építményt a következő pestisjárvány idején, 1739-1740-ben kibővítették, a kápolna mellett pedig 1781-ben szegényház építését kezdték el. Később az épülő szegényházat kórházzal bővítették, a munkálatokat 1841-ben fejezték be. Ekkor a kápolnát is felújították, mert az 1838-as nagy pesti árvíz megrongálta.

A XX. század elején a kápolna lebontását fontolgatták, de szerencsénkre ez nem történt meg, és az első világháború után templomként használták. 1925-ben megújították a belső festést, a háborúban elszállított harangokat pedig 1926-ban pótolták. Az újabb világégésben a kápolna három bombatalálatot kapott, tetőszerkezete és boltozata beomlott, a bejárati szélfogó és a szentély elpusztult valamint az oltárok és falképek is tönkrementek. Öröm volt az ürömben, hogy a háborús rombolás következtében megtalálták a kápolna az átépítések miatt eltűnt eredeti háromkarélyos alapját, amelyet feltártak és láthatóvá tettek. A kápolna az ’56-os forradalomban is megsérült, a tornyát újjá kellett építeni.

 Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Ludmann Mihály