Fontosnak tartja a kitüntetéseket?

Az elismerések, köztük a Józsefvárosi Becsületkereszt, azért is fontosak, mert erőt, hitet és kitartást adnak a mindennapi nehézségek leküzdéséhez. Jó érezni, hogy habár már hosszú ideje nem az önkormányzat a fenntartó, mégis gondolnak ránk. Nagyon megtisztelő, hogy a Józsefvárosi Önkormányzat többek között a Józsefvárosi Gyermekekért kitüntetéssel továbbra is elismeri a kerületben dolgozó, kiemelkedő munkát végző pedagógusokat.

Már gyermekként is tanító szeretett volna lenni?

Igen, mert borzasztóan élveztem, hogy nemcsak megértettem, de a társaimnak is el tudtam magyarázni a leckéket. Eredetileg matematika szakos szerettem volna lenni, de nagyon fiatal voltam, amikor édesapám meghalt, így anyukám nem tudott volna olyan hosszú ideig taníttatni. A tanítóképzőt hamarabb el lehetett végezni, kisebb költséget jelentett, ráadásul a kisgyerekeket is szerettem. Így lettem végül tanító.

Mik voltak azok a kezdeti nehézségek, amiket pályakezdőként le kellett győznie?

A gyakorlóiskolában egészen más gyerekekkel találkoztunk, mint itt. Olyan problémákkal szembesültem, amikről addig nem sokat tudtam. Ez doppingolt, mert úgy éreztem, hogy azon túl, hogy tanítom a gyerekeket, a neveléssel is adhatok valami pluszt az életükhöz. Ezzel a hozzáállással a kollégák mellett a szülők támogatását is hamar megnyertem. Mindössze öt évvel azután, hogy idekerültem, felkértek szakvezetőnek, így 19 éven át a Budapesti Tanítóképző Főiskola hallgatóinak gyakorlati képzésében is részt vettem. Aztán az akkori igazgató felkért helyettesének, és a kettő együtt már nem fért volna bele az időmbe.

Mi lehetett a kulcsa a sikeres pedagógusi pályájának?

Hiszem, hogy akkor tudunk együttműködni a gyerekekkel, ha a kicsik érzik, hogy a szigor és a következetesség mögött szeretet van. Így a szülő is könnyebben belátja, hogy mindent azért teszünk, hogy a gyermekéből a lehető legtöbbet hozzuk ki, és szívesebben működik együtt a közös cél érdekében. A szabályokat egyre nehezebben fogadják el a gyerekek, sokan itt az iskolában találkoznak először a korlátokkal. De ha van egy jó tantestület, egy jó csapat, akik következetesen ugyanazokat a követelmények tartatják be a gyerekekkel, akkor előbb-utóbb hozzászoknak, és biztonságban érzik magukat.

Az oktatás és a nevelés ugyanolyan fontos szerepet játszik az iskolai évek során?

Egyre nagyobb teret kell adni a nevelésnek, mert egyre több olyan kisgyerek kerül az iskolákba, aki valamilyen okból nem kapott elég figyelmet és törődést korábban. Muszáj pótolnunk azt, ami kimaradt az ő kis életéből. Nem elég megtanítani a matematikára, helyesen írni, szépen olvasni. Ez is nagyon fontos feladat, de az sem mindegy, hogy milyen kapcsolatokat tud teremteni, hogyan rendezi le a konfliktusait. Nekünk példát kell mutatnunk a gyerekeknek, amit – ha szeretnek minket ­– ösztönösen követni kezdenek.

Az iskolai kihívások mellett mennyire maradt ideje, energiája a saját gyerekeire?

Igyekeztem mindig úgy alakítani az életünket, a közös programjainkat és a közös tanulást, hogy soha ne érezzék, hogy rájuk már nincs energiám. Mindketten sikeres felnőttek: a lányomnak saját könyvelőirodája van, a fiam pedig nála dolgozik. A legidősebb unokám már 26 éves, és az ő iskolai éveit is végigasszisztáltam. A 10 és 9 éves unokáim már távolabb élnek, de amikor tehetem, mellettük is ott vagyok.

Önnek mi jelent feltöltődést, kikapcsolódást?

A kiskertem és az olvasás. Nincs is annál pihentetőbb, mint egy könyvvel a kezembe kiülni a kertbe, és a madárcsicsergést hallgatva gyönyörködni a virágokban. Utazni is nagyon szeretek: a lányommal és nagyobbik unokámmal hármasban minden évben elutazunk valahova. Ők megszerveznek mindent. Nekem nincs más dolgom, mint velük tartani, és élvezni az együtt töltött időt.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

Szöveg: Tukács Orsolya