Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Az egyház születése

A pünkösd ünnepe a bennünk lévő, alvó hit, remény és szeretet ébresztése

2019. június 08. szombat

„Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt, egészen a Föld végső határáig” – így hangzik az ígéret, amit a feltámadt Krisztus nem sokkal azelőtt tett tanítványainak, hogy visszatért végleg az Atyához, feltámadása után negyven nappal. A feltámadás utáni 50. napon az ígéret beteljesült. Pünkösd napja, az egyház születésének napja.

A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe a pünkösd, Jézus feltámadása után az 50. nap, a Szentlélek eljövetelének napja. A húsvéti liturgikus időszak ebben az ünnepben teljesedik ki: Jézus szenvedése, halála, föltámadása és mennybemenetele elnyeri végső értelmét a Szentlélek kiáradásával.

Az Apostolok Cselekedetei szerint pünkösd reggelén szélzúgás támadt, a Szentlélek lángnyelvek formájában leszállt az apostolokra és betöltötte a szívüket szeretettel és bátorsággal. Ahogy a Szentlélek „szólásra” indította őket, az apostolok különböző nyelveken kezdtek el beszélni az összesereglett, többféle anyanyelvet beszélő zarándokok nyelvének mindegyikén, hogy azok értsék a tanításukat. Az egybegyűltek csodálkozására Péter apostol elmagyarázta, hogy amit tapasztalnak, az a próféciák beteljesedése: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” Péter azzal folytatta, hogy imádkozzanak, bánják meg bűneiket és keresztelkedjenek meg, hogy megkaphassák a Szentlélek ajándékát.

Michels Antal plébános szerint bár a feltámadt Krisztus megjelent a tanítványoknak és bátorította őket, de ekkor még maga az egyház nem született meg bennük: „nem nyitották ki ablakaikat, ajtajaikat”. Minden élmény, minden megtapasztalás ott volt a szívükben, de mégsem állt egységbe, mégsem volt teljes még a hitük. Pünkösdnek, a lélek kiáradásának kellett eljönni ahhoz, hogy mindez összeálljon. Az atya hasonlata szerint, miként Pinokkiót a tündér egy varázsütéssel élő kisfiúvá változtatja, a Szentlélek kiáradását is hasonlóképp lehet elképzelni: a tanítványok hitükben megerősödnek és elindulnak, hogy hirdessék, és tovább adják Jézus tanítását az egész világon. Mint mondta a plébános: kis puzzle elemek, amik ekkor tevődnek össze, és a kétdimenziósból háromdimenzióssá válik a kirakó, ez az egyház megszületése.

„A pünkösd ünnepe a bennünk lévő, alvó hit, remény és szeretet ébresztése” – emelte ki végül Michels Antal, hozzátéve: akár a tanítványoknak, nekünk is el kellene indulni a hit útján, felismerve mindazt az igazságot, amit Jézus tanít, ezt magunkra venni, és kisugározni a világ számára, mert ez hatalmas kincs.

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

Szöveg: Imre Zsófia

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben