Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Ízelítőt kaptak a rendőri hivatásból

Kesztyűgyári táborozók látogattak a rendőrkapitányságra

2019. július 03. szerda

A Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) Közbiztonsági Munkacsoportja a Kesztyűgyár Közösségi Házzal együttműködve idén nyáron is megrendezi a „Ne nézzük el” nevű, drog- és bűnmegelőzési céllal életre hívott programsorozatot. Ennek részeként július 3-án a Kesztyűgyárban táborozó gyermekek a Víg utcai rendőrkapitányságra látogattak el, ahol nemcsak az ott folyó munkába nyerhettek bepillantást, de a játékos feladatokat végrehajtva saját nyomozói képességeiket is próbára tehették.

A táborozókat Füredi Kitti és Kaszonyi Melinda rendőrőrmesterek játékos és tanulságos kódfejtő feladatsorral várták. Az ifjú nyomozókká és járőrökké avanzsált gyerekek többek között megtudhatták, mit tegyenek, kihez forduljanak, milyen telefonszámokat hívjanak, ha baj van, de megismerkedhettek a rendőrségi járművekkel, a rendőrök felszereléseivel is.

A talpraesett és szorgalmas rendőrpalánták egyebek mellett cipőnyomokat, majd hozzájuk tartozó lábbeliket is kerestek, majd a feladatokat végrehajtva két elkövetőt is azonosítottak: először néhány fantomkép és egy szemtanú válaszainak segítségével találták meg az elkövetőt, majd egy szerepjáték keretében a „járókelőket” igazoltatva egy „körözött személyt” is előállított a szemfüles „járőrpáros”.

A látogatás részeként a gyerekek a rendőrkapitányság épületének legizgalmasabb területeire is bepillanthattak: láthatták a rendőrségi előállító termeket, illetve a térfigyelő központot, ahol megtalálták azt a felvételt is, amelyet a Mátyás térről és a tábornak is otthont adó Kesztyűgyár Közösségi Házról készített a térfigyelő kamera.

Fotó: Senger Nikolett/Józsefváros újság

Szöveg: Tukács Orsolya

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben